Götz Anna nemrég beengedte a Storyt a taksonyi nyaralójába, ahol többek közt az is szóba került, hogy sokat tevékenykedik a kertben, illetve hogy rendszeresen használja a medencét, ugyanis imád úszni.
Götz Anna alakjának titka
Vajon ennek köszönheti, hogy ilyen jó formában van? „Nagyon köszönöm a visszajelzést, én nem mindig látom így… Az pedig szinte hihetetlen, hogy a fotós rábírt, hogy fürdőruhába bújjak – válaszolja nevetve a Vidám Színpad vezetője a story.hu-nak. – És az az igazság, hogy csúnyán visszaélek a genetikámmal…
Ugyanis olyan nagy erőfeszítéseket nem teszek azért, hogy megőrizzem a formám. Egyrészről borzasztó édesszájú vagyok, veszélyes, amikor fagyi vagy jégrém közelébe kerülök.
Másrészt én gyakran eszem este tíz körül, miután hazaértem a színházból. Előadás előtt ugye már nem szoktam enni, így estére érthetően megéhezem. Tehát ebből a szempontból van egy rendszertelenség az életemben, de ezzel nem tudok mit tenni.”

A kertészkedés is felér egy edzéssel
Götz Anna mozogni viszont szokott és szeret is. „Futni nem futok a térdem miatt, már kétszer műtötték. Illetve a néhai férjemmel, Böröndi Tamással rengeteget gyalogoltunk nálunk a hegyen, vittük a kutyát is. Ez felért egy intenzív sportolással. Ez már nincs… Viszont sokat úszom! Nagyon szeretem a vizet. A taksonyi nyaralóban rendszeresen használom a medencét. Illetve a kertészkedés is gyakran felér egy edzéssel.”
Kiemelt kép és fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu




