A story.hu is beszámolt róla nemrég, hogy megszületett Vajna Timi kislánya, Hailey. Az immár kétszeres édesanya az Instagram-oldalán osztott meg képeket a kórházból, amin kisfia, Ben, kislánya, férje és ő láthatók.
A meghitt családi fotókat ide kattintva nézhetik meg.
„Két hete megérkezett Hailey, egy apró nyári csoda, aki beragyogta a lelkünket a testvérével együtt. Még mindig nem tudom felfogni, hogy annyi megpróbáltatás után végre sikerült ez a két kis tündér. A császármetszés óta most kezdtem csak jobban lenni – írta Timi a közösségi oldalán. – A hemoglobin szintem kezd helyreállni, de az epidurális érzéstelenítéstől és hormoningadozástól még nagyon fáj a fejem. A szoptatás nehéz és fájdalmas, de majd csak belerázódunk…” – számolt be őszintén.
„Hailey érzékenyebb”
A kismamát a császármetszés következményei is megviselik. „A húzódó sebbel nagyon nehéz felállni, kikelni az ágyból. Eközben egy újszülöttet is el kell látni, no meg Bennel is foglalkozni kell. Lehet, az volt a baj, hogy nem tudtam eleget pihenni, állandóan fel-alá rohangálok a lépcsőn.
Éjszaka két-három óránként felkelek a picit szoptatni, ami eleve kimeríti az embert.
De vannak tündéri barátnőim, akik átjönnek segíteni, és hoznak nekem finomságokat is – mesélte a Feminának. Mivel a kisfiát béranya hordta ki, a róla való gondoskodás könnyebb volt – Mivel Bent nem szoptattam, és nem volt szétvágva a hasam, így teljesen más volt vele. Most aztán igazán fáradt vagyok a szoptatás és éjszakázás miatt.
Hailey még érzékenyebb, úgyhogy nagyon sok törődést igényel, nagyon oda kell figyelnem, mit eszek, hogy ne fájjon a pocija.”
És hogy milyen lesz szerinte a kislánya? „Ugyanolyan huncut lesz, mint én, és mivel a Rák csillagjegyben született, nagyon családcentrikus lesz. Szeretném jóságra és mások megsegítésére tanítani őt is.”
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu




