Napi friss

Nagy Sándor feladta az El Caminót: „Alig tudtam menni, a térdeim szétmentek”

A színész hirtelen felindulásból indult el a zarándokútra. Besokallt a munkától, a magánéleti dolgoktól.

Nagy Sándor az El Camino nyolcadik napján összetört, úgy érezte, nem kap választ az induláskor megfogalmazott kérdésekre, de végül sok mindenre megtanította a zarándoklat.

„Besokalltam mindentől, a munkától, a magánéletemben történt dolgoktól, és elmenekültem. Fogtam magam, az egyik barátomtól kölcsönkértem pénzt, és nulla felkészüléssel elindultam. Égő csipkebokrot és könnyező Mária-szobrot vártam, de egyik sem jött, helyette találkoztam saját magammal, a félelmeimmel, a hazugságaimmal, a gyávaságommal, a döntéseimmel.

Tizenkét nap alatt végül 300 kilométert tettem meg, Burgosig jutottam el. Az áttörés pedig a nyolcadik napon történt, amikor rájöttem, hogy nem fog sikerülni, nem tudok az út végéig elgyalogolni.

Fizikálisan és lelkileg is nagyon összetörtem, és föladtam. Burgosig viszont még el kellett még jutnom, hogy onnan hazarepülhessek. Alig tudtam menni, tele volt vízhólyaggal a talpam, a térdeim szétmentek, sajnáltam magam, de tudtam, hogy valahogy le kell majd totyognom napi 20-25 kilométert. Imádkoztam, hogy az égiek küldjenek nekem egy jelet, vagy valakit, aki megmondja mit kell csinálnom.”

A nyolcadik napon jött rá, hogy fel kell adnia

Az életben semmi sem történik véletlenül, a színész találkozása egy idős pappal is sorszerű volt. „Elmondtam neki mindent. Ő pedig végighallgatott, és csak rám figyelt – persze közben beszélgettünk, nevetgéltünk ­– de életem egyik legmeghatározóbb figurája volt. Mikor elváltunk, azzal bocsátott utamra, hogy mindig hallgassak a szívemre. Másnapra elmúlt az összes fájdalmam, feloldódott bennem sok minden, amit addig cipeltem.”

Nagy Sándor megtapasztalta azt is, hogy az ember hiába menekül, viszi magával a problémáit. A fájdalmat lehet csillapítani, a tüneteket ideig-óráig elnyomni, de a probléma gyökere mindig bennünk van. „Hazaérve sok embertől bocsánatot kértem, akivel nem úgy viselkedtem, ahogy kellett volna, és azóta önmagamat sem csapom be. Ennek sok éve már, és sokszor, ha a fejem felett összecsapnak a hullámok, nem könnyű – de a mai napig mindig eszembe jut, amit ott tapasztaltam, és jó, hogy van mibe kapaszkodni.”

Jelet kért az égiktől, majd összetalálkozott egy pappal

Kiemelt kép és fotók: Archív

Címkék:

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!