Napi friss

Eltűntként keresi a rendőrség A Nagy Ő sztárját

Február óta nem ad életjelet magáról.

Ahogy arról tavaly decemberben a story.hu is beszámolt, eltűntként kereste a rendőrség A Nagy Ő korábbi szereplőjét, Lovas Annabellát. A 32 éves nőről kiderült, hogy a Kanári-szigeteken veszett nyoma még november 29-én, majd szerencsére december 12-én előkerült.

Bár azt máig nem tudni, pontosan mi történt azokban a napokban, amikor senki sem tudta, hol lehet Annabella, a Blikknek akkor egy közeli barátja elárult néhány információt.

„Nehéz időszak áll mögötte. Komoly egészségügyi problémával kellett szembenéznie. Szegényt nagyon megviselte, amikor kiderült, hogy beteg. Összeomlott a hírtől. A szerettei próbálták őt támogatni, biztatni, segíteni, de elég borúsan látta a jövőt.”

Ehhez társult, hogy párkapcsolata is tönkrement.

„Nem elég, hogy kiderült, beteg, mindeközben a párkapcsolata is viharos volt. Éppen amikor nyugalomra és egy szerető, támogató társra lett volna szüksége… Ez is nagyon megviselte őt. Szerette a párját, de szenvedett is miatta”

– nyilatkozta egy másik barátja.

Lovas Annabellát a Nagy Ő című műsorban ismerhettük meg (Fotó: TV2)

Baljós jelek

Eltűnése előtt posztjai egyre zavarosabbak lettek, majd bejelentette, hogy mellrákot diagnosztizáltak nála, és törölte az Instagram-oldalát. Később Annabella szerencsére előkerült, és decemberben még TikTok-on üzent követőinek:

„Persze nem múlnak el nyomtalanul a rákos kezelés okozta nyomok, viszont sikeresen feldolgoztam mindent, és úgy érzem, hogy ez az egész csak megerősített engem”

– írta Annabella, akiről barátai korábban azt is elárulták, hogy a diagnózist követően a spiritualitás felé fordult, és utazással próbálta feldolgozni a történteket.

Újra eltűntként keresi a rendőrség

Hogy azóta pontosan mi történt Annabellával, azt csak találgatni lehet, egy valami azonban biztos: a rendőrség február 23-a óta ismét eltűntként keresi.

Az Otthonom Gran Canaria nevű Facebook-csoportban egy férfi a helyi magyaroktól kért segítséget, és arról írt, hogy Annabelláról azt sem tudják, melyik országban tartózkodik, mivel nem beszél senkivel.

„Mivel nagykorú, ezért a rendőrség is csak egy bizonyos szintig segíthet. A család kérése az, ha esetleg valaki az elmúlt napokban találkozott vele, kérem, jelezze az irányunkba. Már az is segítség, ha tudjuk, hogy egyáltalán még a szigeten tartózkodik”

– írta a férfi még február 20-án, ám Annabella azóta sem került elő.

A police.hu oldalán továbbra is az eltűnt, ismeretlen helyen tartózkodó személyként szerepel.

Forrá: police.hu

Kiemelt kép: Unsplash

Címkék:

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!