Pribelszki Norbert alig múlt 18 éves, amikor feltűnt az RTL népszerű napi sorozatában, a Barátok köztben. 2015 és 2018 között játszotta Mayer Ottó szerepét, és hamar a tévénézők egyik nagy kedvenccé vált. Azóta sokat változott. Sokan talán meg sem ismernék, hiszen rég nem az a babaarcú srác, ahogy egykor a tévé képernyőjén megismerhettük.
Pribelszki néven elindította rapkerrierjét, dolgozott többek között ByeAlexszel és Curtiszel. Sőt, a kék szemű szépfiú az RTL Sztárbox című műsorában is feltűnt. Akkor már a haját is kékre festette. Ma pedig a visszavonulásra készül, mert nem csak külsejében, lelkiekben is rengeteget változott.

Az elhatározása komoly, nem szeretne tovább a nyilvánosság előtt szerepelni, már nem élvezi úgy a rivaldafényt, ahogy korábban. Döntését meg is indokolta, túlságosan szorongóvá vált a színpadon. Ezért úgy döntött, ezentúl a háttérben szeretne dolgozni.
„Ha nem úgy alakultak a dolgok fellépések és nézettség számába, ahogy azt elterveztem, akkor az nagyon sokszor kihatással volt a depressziómra.
Sőt sokszor szerintem ez is volt az oka. És a depresszió miatt kezdem el agyalni az abbahagyáson. És amikor már jobban voltam lelkileg, rájöttem, hogy nem ad pluszt, akkor gondoltam úgy, hogy igazán nincs miért maradni ebben az egészben” – adta utolsó interjúját az RTL Fókusznak.
Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu




