Amilyen büszke most, ugyanolyan szomorú is Demcsák Zsuzsa anyai szíve. Fiát felvették Hollandia legpatinásabb egyetemére, így Benedek nyár végén külföldre költözik. A TV2 Farm VIP műsorvezetője lélekben már most elkezdett felkészülni arra a pillanatra, amikor nagyobbik gyermeke felül a repülőre és meg sem áll Rotterdamig.

Demcsák Zsuzsa helyzete nem könnyű. És ezt csak tovább nehezítette, hogy eredeti tervüket, miszerint az első napokat még együtt töltik Hollandiában, átírta a munka. A Farm VIP forgatása ugyanis csak Benedek utazása után néhány nappal ér majd véget. A tévés azonban utána már gond nélkül be tud kapcsolódni a költözésbe. Anya és fia már ki is találták, mi lesz a legjobb megoldás mindkettejük számára.
„Nem kertelek, egyszerűen szörnyű volt, amikor hetekkel ezelőtt beírtuk együtt a napot, ami túl gyorsan közeledik. Bevallom, elsírtam magam, és most is borzasztó érzés a naptárra nézni.
Benedek augusztus vége felé repülőre száll, elutazik Rotterdamba, beköltözik a kollégiumba és kezdődik a gólyatábor. Az volt a tervem, hogy elkísérem, de aznap még forgatjuk a Farm VIP-t, így én csak két nappal később fogom követni őt. A fiam azzal nyugtatott, hogy addigra ő mindent elintéz, de én megkértem, hogy inkább várjon meg. Szeretnék vele elmenni az IKEA-ba és segíteni neki a berendezkedésben” – árulta el Demcsák Zsuzsa a Borsnak.
Kiemelt kép: TV2




