Kétségkívül az egyik legkülönlegesebb kapcsolat az övék, abban a tekintetben mindenképp, hogy a nagyközönségből még soha senki nem láthatta Orosz Barbara francia diplomata férjét, Flort. Legalábbis eddig.
Nos, megtört a jég. Egy tegnapi Instagram-képen jóval többet láthatunk a titokzatos férfiúból, mint eddig bármikor. A közös képen ugyanis teljes életnagyságban tűnik fel a férj, akiről a következők derültek ez alapján ki: Barbaránál magasabb, sportos, rövid hajú, és séta közben előszeretettel dugja zsebre a kezét.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A férje a főnök
Bár az esküvőjük két éve volt, akkor csak egy „mini” nászútra jutottak el, a gyönyörű belgiumi városkába, Brugge-be. Az igazi nászútra idén került sor. Erről így mesélt a Bestnek a műsorvezető. „Ezúttal is a férjem találta ki, hova utazzunk, és én imádom, ha ő a főnök! Erre ő azt szokta mondani, hogy egyenrangú partnerek vagyunk, de azért én szeretek hátradőlni, és hagyni, hogy ő jelölje ki az irányt.
Például imádom megkérni, hogy rendeljen nekem az étteremben. Ahogy az első randinkon tette! Egyszerűen mindig tudja, mire vágyom…
De visszakanyarodva az útra, szóba jött Zanzibár és Bali is, majd Mauritiusra esett a választása. Ő gondoskodott mindenről. Nekem annyi dolgom volt, hogy bepakoljak a bőröndömbe, majd felszálljak a gépre. A férjem ekkor azt írta nekem: ’Találkozunk a paradicsomban, szerelmem!’”
„Tudom, kihez mentem feleségül”
Kapcsolatukról pedig nemrég így beszélt. „Angolul beszélünk, nagyon szexi, amikor megpróbál magyarul elmondani valamit. Persze én is tanulok franciául. Távházasság? Így ismertük meg egymást. Ezt szoktuk meg. Tudjuk, meddig tart a különlét, a maradék időt már fél lábon is kibírjuk.
Fel sem merült, hogy ő vagy én feladjuk a hivatásunkat. Miért? Ha bármelyikünk így tenne, önmagát adná fel, és boldogtalan lenne.
Én tudom, kihez mentem feleségül, ő tudja, kit vett el, biztos vagyok benne, hogy mi örökre együtt maradunk. Úgymond, egy nyelvet beszélünk, mindenről egyet gondolunk, egy fele visz az utunk. Mindennap minden cselekedetünkkel a közös jövőnket építjük.”
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu




