Ahogy Rónai Egon is fogalmaz, a legtöbben kedves sármőrként ismerték Schmuck Andort, akinek mindenkihez volt egy jó szava: a hölgyeknek kézcsók, az uraknak kis meghajlás. Ugyanakkor azt is írja róla, hogy noha népszerű celeb volt, közben egy magányos ember is, aki éhezett a szeretetre, és aki végül teljes magányban halt meg.
1000 fős lagzi
Sajátos életszemléletének köszönhetően azonban Schmuck nem élte meg a magányt tragédiaként, és az utolsókig hitt a szerelemben. Kétszer is megházasodott. Krisztinát 10 nappal a megismerkedésük után kérte meg, és 2009 júniusában a Szent István-bazilikában vette feleségül. A menyasszony tanúja nem mást volt, mint Fodor Zsóka, a vőlegényé pedig Korda György.
A lagzi helyszínéül Schmuck kibérelte a Vidámpark egy részét, és a menü is az ott található ételekből állt: volt virsli, vattacukor és minden finomság, ami egy vidámparkban megtalálható. Több mint ezer vendég érkezett, akik éjfélig dodzsemeztek. Ám hiába a pompás lagzi, másfél év házasság után különváltak útjaik.
„Nincs okom panaszra, gyönyörű szerelmeim, feleségeim voltak, és gyönyörű válásaim is… Az elsőnél megkértem a szimfonikus zenész haverjaimat, hogy amikor kimondják a válást, a bíróság előtt játsszák el a Time to Say Goodby című dalt. A bírónő meghallotta, és sírt” – mesélte a Best Podcastben nemrég.
Volt felesége röviden búcsúzott
Majd 2019 szeptemberében másodszor is megnősült. Elvette Hanák Esztert, akinél kicsit többet várt, és 14 nap után tette fel a nagy kérdést. De ez a házasság sem sikerült, 2021-ben már váltak is.
„Ugyanaz a bírónő mondta ki a válásunkat. Ekkor azt mondta: ’Schmuck úr, lehet újra házasodni, még tíz évem van a nyugdíjig, addig bármikor jöhet’” – mesélte korábban. Schmucktól második felesége a közösségi oldalán egy kedves, közös képpel és fájó szavakkal búcsúzott. „Nem tudom elhinni” – írja Eszter.
„Nyugodj békében, Nudli”
A két házassága között a nyilvánosság előtt zajlott egy viharos szerelem is Schmuck Andor életében. Az akkor 21 éves Szerémy Lindával se veled, se nélküled kapcsolatban éltek. Az egykori politikus Linda kezét ismét megkérte, méghozzá az egyetemista lány születésnapján. De ebből a leánykérésből végül nem lett házasság.
A szeretet azonban mindvégig megmaradt közöttük. A gyászhír nyilvánosságra kerülése után nem sokkal Linda elsők között búcsúzott egykori szerelmétől, akit a becenevén szólított. „Nyugodj békében, Nudli” – üzente Linda.
Szertefoszlott álmok
Az egykori politikusnak a sok csalódás sem vette el kedvét az újabb próbálkozásoktól. Olyannyira, hogy nemrég még a harmadik házasságára készült, és gyereket is akart.
„Egyébként megtaláltam a legjobb idézetet a harmadik esküvőmhöz, ha lesz. Így szól: ’A harmadik házasság a remény diadala a tapasztalat fölött.’ Ez szerintem hibátlan gondolat” – mondta nemrég a Best Podcastben. A Blikknek pedig az apaság körüli gondolatairól is mesélt. „Fiatalon úgy láttam, hogy soha nem fogok tudni ekkora anyagi forrást előteremteni, így amellett döntöttem, hogy nem vállalok gyereket. Most viszont már elég szentimentális vagyok ahhoz, hogy belemenjek a gyerekvállalásba, amint megtalálom a harmadik feleségemet.”
Reményei azonban hirtelen halálával szertefoszlottak…
Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu




