Magyar idő szerint délelőtt 11 óra 33 perckor landolt az Axiom–4 legénysége a Grace névre keresztelt Dragonnal a Csendes-óceánban. A kapszula 27 km/h-s sebességre fékezve érkezett a vízbe, ahonnan egy hajóra emelték az űrhajósokat. A csapatot az orvosi tiszt köszöntötte elsőként a Shannon fedélzetén. Az űrhajósok kezdetnek néhány használati tárgyat adtak ki a kapszulából. Többek között a tabletjeiket és a lábtámaszukat.
A kiszállás hosszú folyamat volt, hiszen a legénység tagjai biztonságosan rögzítve voltak a járműben, és a gravitációs környezetet is újra szokniuk kellett. Elsőként Peggy Whitson hagyta el a Dragont, majd Shubhanshu Shukla indiai űrhajós. Őket követte a lengyel Sławosz Uznański-Wiśniewski. Majd 12 óra 28 perckor utolsóként lépett ki az űrkapszulából Kapu Tibor, óriási mosollyal az arcán.
Kapu Tibor a visszatérése utáni percekben:
A 33 éves asztronautánk több mint két hét elteltével landolt újra a Földön, egyelőre még nehézséget jelent neki a mozgás. Hiszen odafönt a lebegéshez szoktak hozzá. Az elkövetkezendő napokban a teljes legénységre komoly orvosi vizsgálatok várnak, hogy minden kétséget kizáróan megbizonyosodjanak róla: a szervezetükben semmilyen kárt nem okozott az űrutazás.
Nagy ünnep lesz
Kapu Tibor édesanyja már szinte számolja vissza az órákat addig, amíg újra magához ölelheti a fiát. Ezt utoljára szűk másfél hónapja tudta megtenni. Már most lázasan készül a nagy találkozásra.
„A hazaérkezésére az összes barátot, szomszédot meghívjuk majd egy találkozóra Nyíregyházára. A menü pedig a kedvenceiből fog állni, tehát a húslevesből biztosan hatalmas adagot főzök majd”
– mondta a Best magazinnak az űrhajós édesanyja.
Kiemelt kép: Getty Images




