Bereczki Zoltán a producere a készülő A piros esernyő című előadásnak. A produkció különlegessége, hogy a Kolibri Színház egykori társulati tagjai szerepelnek benne, akik a botrányok után távoztak a teátrumból. A szereposztásban pedig egy érdekes névre is bukkanhatunk.
Egy kiscica kalandjai
Hogy miről fog szólni az előadás?
Pirkó, a kiscica izgatottan várja születésnapját. A torta mellé egy csodálatos piros esernyővel is megajándékozzák a szülei. Rögtön ki is próbálná – ám sehol egy felhő, hétágra süt a nap. Azért biztos, ami biztos, mégis magával viszi a piros esernyőt, hogy legalább megmutassa barátainak. Jól is teszi – hamarosan kiderül, mi mindenre jó egy ilyen szép esernyő. S mire a nap véget ér, új barátokra is szert tesz, összeköti az erdő különféle lakóit, és azt is megtapasztalja, milyen jó másokon segíteni.
Presser Gábor és Csetényi Anikó kalandokban bővelkedő zenés mesejátékát – Lőkös Ildikó szellemes átdolgozásában – 5 év fölötti gyerekeknek és szüleiknek szánja a Lepkegyűjtő Produkció: igazi családi színház a Kolibri volt társulati tagjainak előadásában. A fülbemászó dalok élő zenével csendülnek fel Darvas Bence hangszerelésében, az előadás látványvilágát és a csodálatos bábokat Michac Gábor tervezte. A sok derűs pillanatot és váratlan fordulatot ígérő produkció rendezője Vidovszky György.
Névazonosság
Bereczki a saját közösségi oldalán is közzétette a szereplő művészek listáját.
„A szereplők nevét Bereczki is közzétette közösség oldalán egy fotó kíséretében. Mutatom nektek ezt a nyolc csodálatos embert! Michac Gábor díszlet-, jelmez-, báb- és látványtervezőt és azt a hét nagyszerű művészt, akik életre keltik Csetényi Anikó és Presser Gábor: A piros esernyő című meséjét. Krausz Gábor, Rácz Kármen, Alexics Rita, Nyirkó Krisztina, Nizsai Dániel, Rácz Kriszta, Erdei Juli!!!! Boldogság, hogy együtt dolgozhatunk!” – írta a bejegyzéshez a producer.
Aki azonban azt hinné, hogy a szereplő Krausz Gábor azonos az ismert séffel, az téved. A 42 éves színművész 2006 és 2025 között volt a Kolibri Színház tagja. Bereczki fotóján a bal felső sarokban látható.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu




