Napi friss

Fenyő Miklós megmutatta tündéri unokáját, Jampipit

Laurával egy különleges könyvet lapozgatnak.

Tündéri fotókat osztott meg lányunokájáról, Lauráról Fenyő Miklós. A képhez csak ennyit írt: Jampapi és jampipi. A poszt alatt egyre másra érkeznek a kislányt és nagypapáját dicsérő hozzászólások. A fotókon mindketten napszemüveget viselnek, és a zenész új könyvét a Mélyvíz csak megúszóknak című kötetet lapozgatják.

Fenyő Miklós néhány hete még arról beszélt a Storynak, hogy a koncertek után jól megérdemelt pihenését tölti az unokákkal.

Jelenleg semmi dolgom, és én ezt most nagyon élvezem. Már itt vagyunk a Balatonon a gyerekekkel, az unokákkal, itt vártak ránk. Feltöltődni jöttünk, noha a koncertek – vagy igazából az arra való több hónapos felkészülés – sem fizikailag, sem idegileg nem viselt meg olyan túlságosan. Persze sok energiát igényelt, de annyira jól sikerültek, jobban a vártnál, hogy rengeteget vissza is kaptam belőle.

Hiába vagyok már több évtizede a pályán, még mindig a lelkemig hatol az a szeretet, ami a közönség részéről árad felénk.

És elképesztő reakciókat, üzeneteket kapunk: hogy mi együtt egy legenda vagyunk, egy vízió, az életük értelme… Szóval ezt a két koncertet egyfajta hálaadásként éltük meg mi és a rajongók is. Persze a fejem máris tele van új ötletekkel, hogy idén még milyen koncerteket kellene létrehozni, meg ugye ott az év végi Fenyő Ünnep. De talán most egy kicsit előreszaladtam…” – mesélte.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!