Az élet természetes része, hogy a gyermekek rengeteg dolgot a szüleiktől lesnek el. Az igazán bölcs szülők azonban figyelnek csemetéikre, és hagyják, hogy őket is alakítsa a gyermekük. Így van ezzel a TV2 műsorvezetője, Demcsák Zsuzsa is, aki nap mint nap tanul valamit a lányától, Tamarától.
Szinte soha nem láthatjuk a nyilvánosság előtt Demcsák Zsuzsa gyönyörű lányát, Tamarát. A BEST-tel azonban most kivételt tett az anya-lány páros, és egy meseszép közös fotósorozatot készíthettek róluk. Ami azonban talán még a képeknél is érdekesebb, hogy a műsorvezető milyen őszintén mesélt a kapcsolatáról felnőtt lányával.
Szoros kapocs
Ugyanis Tamara elmúlt 19 éves, és édesanyjának el kell fogadnia: az idő kerekét bizony már nem forgathatja vissza, a kislányából felnőtt nő vált. „Tamara és közöttem elképesztően szoros a viszony – kezdi Zsuzsa. – Mindent megbeszélünk egymással. Ennek is köszönhető, hogy a felnőtté válásának minden egyes fázisánál is mindig ott tudtam lenni mellette. Így aztán minden fontos pillanatot is megoszthattunk egymással.
A mai napig rengeteget beszélgetünk. A férjem teljesen megdöbbent azon, mennyire fontos nálunk otthon, hogy a mindennapi történéseket is részletesen átbeszéljük, hogy ennyit kommunikáljunk családon belül. Számomra a munkát mindig megelőzte, hogy ott legyek a gyermekeimmel a meghatározó fordulópontoknál, vagy bármikor, amikor szükségük volt rám. Így aztán a felnőtté válásuk is valahogy gördülékenyen történt.”
Kitaposott út
Zsuzsa fia, Benedek 20 éves, így volt tapasztalata arról, milyen útjára engedni egy gyermeket a családi fészekből, hiszen egyszer már átélte, milyen az, amikor a gyermeke elköltözik, és a fontossági sorrend átrendeződik az életében.
„Ez az időszak a fiamnál, Benedeknél volt nehezebb. Jó pár hónapra zombiüzemmódba kerültem. Azt kérdeztem magamtól: most innen akkor hogyan kell továbblépni? Azt jóval nehezebben éltem meg – emlékszik a műsorvezető. De ez mindenkinek nehéz, a nőknek ilyenkor újra kell értelmezniük a saját életüket. – A lányom 16 hónappal fiatalabb a fiamnál.
Könnyebb dolga volt, mert a bátyja már kitaposta neki az utat. Ráadásul ő egy nagyon gondoskodó lány, aki minden évfordulót, minden családi eseményt számontart, és nem úgy repül ki, hogy vissza sem néz, hanem mindenkire figyel, akit szeret. Szóval valahogy Tamara esetében ez már kevésbé vágott földhöz. Azt érzem, hogy erőm teljében vagyok, egy teljesen más, önálló életet kell nekem is kiépítenem, és ő is felnőtt, társra talált.
Ezt kell úgy összegyúrni, hogy mi négyesben is rengeteg időt töltünk, de nyaralni vagy telelni a párjainkkal együtt megyünk. Hihetetlenül büszke vagyok arra, ahogyan viselkednek a párkapcsolataikban, és nincs annál nagyobb boldogság, mint amikor azt látom, hogy szeretve vannak.”
Újra gyerekek
Persze nincs az a felnőtt gyermek, aki az édesanyja mellett ne válna újra gyerekké. „A mindennapokban hagyom őket szárnyalni, de megadom nekik a biztonságot ehhez. Amikor együtt vagyunk, természetesen hagyják, hogy én az anyjukként viselkedjek, én pedig mindent meg is teszek, hogy megadjak nekik mindent.
Egy nyaralásnál is hagyják, hogy én határozzam meg a programokat, és én felelek a biztonságért. Ugyanúgy biztosítom a szülői hátteret, mint akkor, amikor még jóval kisebbek voltak. És egészen természetes az is, hogy ha Tamara valamiben elbizonytalanodik, akkor egyeztet velem. Attól, hogy eggyel hátrébb léptem az életéből, bármikor ott vagyok neki édesanyaként, és mellettem bármikor újra gyermek lehet.”

„Egyszer csak itt van valaki”
Persze azért túlzás lenne azt állítani, hogy Zsuzsát nem érintette meg, hogy felnőtt a lánya, és társra lelt. „Azt kell mondanom, hogy Tamara nagyon szépen ment bele ebbe a kapcsolatba, és nagyon jó társra lelt. Jobbat nem is kívánhatnék.
Persze azért azzal az érzéssel meg kellett küzdenem, hogy egyszer csak itt van valaki, akihez a lányom már jobban kötődik, mint hozzám, és ez nagyon váratlanul és hirtelen jön. Ezt az érzést egy édesanyának egész egyszerűen helyre kell tennie magában. A mi kettőnk megbonthatatlan szövetsége megmaradt, de átalakult, már nem én és ő vagyok, hanem ez kibővült, és mindenki tiszteletben tartja a másik privát szféráját. Nagyon büszke vagyok Tamarára, mert gyönyörű egyensúlyt talált ebben is.”
Könnyen elérzékenyül
Érdekes, hogy ami a belső tulajdonságokat illeti, a fia sokkal inkább hasonlít Zsuzsára, mint a lánya. „Miután megszületett a fiam, nagyon kislányt szerettem volna második gyerekként, és a sors ezt meg is adta nekem.
Tamara nagyon érzékeny, csupa szív lány. Azt szoktam mondani, hogy ő tanított meg engem érezni. Most is szinte naponta tanít nekem valamit. Én nem engedem úgy át a dolgokat a lelkemen, ahogy ő
– vallja be Zsuzsa. – Ha például adódik egy probléma, én háttérbe szorítom az érzelmeket, és igyekszem a megoldásra koncentrálni. Ő éppen ellenkező módon működik, mint én: mindent érzelmileg él meg először, könnyen elérzékenyül, nem tartja vissza a könnyeit, legyen szó akár szomorúságról, akár örömről. Ez számomra is tükör, mert ráébreszt arra, hogy jobban ki kell fejeznem az érzelmeimet, beszélnem kell a lelki dolgokról, és megélni az érzelmeket, amik bennem vannak.
Tamara nagyon sokat segített nekem abban, hogy megtanuljam szavakkal kifejezni az érzelmeimet. Én pedig ugyanakkor abban segítek neki, hogy nem kell mindig annyira átengedni magunkat az érzéseknek, mert néha elvonják a figyelmet a problémák megoldásáról.”

„Keményebb lettem”
Az édesanya azt is figyeli, melyek azok a női attribútumok, amelyeket a lánya átvett tőle, és mik azok, amiket egyáltalán nem.
„Neki lételeme a gondoskodás. Ez nálam is így van, de egészen másként, mint nála… Én inkább egyfajta családfenntartóként sokkal racionálisabban állok ehhez a kérdéshez, ő viszont mindent érzelmi oldalról közelít. Nyilván ebben az is benne van, hogy én eleve harciasabb vagyok, és hát, valljuk be, a gyerekeim tőlem látták mind az anyai, mind az apai feladatok ellátását egész életükben. Ezáltal én sokkal keményebb is lettem, vagy talán fordítva: azért kaptam a sorstól ezeket a feladatokat, mert én elbírom. A lányom ugyanilyen erős.
Nem ismerek nála kitartóbb és a céljaiért jobban küzdő embert. De ezzel együtt is igaz, hogy ő tényleg sokkal érzelmesebb – magyarázza Zsuzsa. – Tamara szeret mindent rendben tudni maga körül, nagyon hamar elleste tőlem, hogyan kell minden értelemben rendet teremteni és tartani egy háztartásban, és nagyon figyel is mindenkire.
Számára fontos, hogy a környezetében mindenki jól legyen. Egyedül a konyha iránt nem mutatott még érdeklődést, az továbbra is az én felségterületem. Tamara nagyon takarékoskodó is, szépen kezeli a pénzügyeket. Látja már azt is, a gimnázium után merre fog továbbtanulni, és terveket készít. Nagyon büszke vagyok rá.”
Kiemelt kép és fotók: Borzi Vivien




