Négy rész készült a Balaton környékén felvett Ötvös Csöpi-filmekből, az első 1980-ban, az utolsót 1991-ben forgatta Bujtor István. Ez volt a Hamis a baba, és ez lett abban az évben a legnézettebb magyar film. Nem csak azért, mert egyes jeleneteit külföldön, Athénban és Münchenben forgattak, hanem mert aki jegyet váltott rá, az már tudta, egy szereplőre érdemes lesz figyelni. Kire másra, mint Bögyös Macára, akit Kopekin Györgyi alakított?
Györgyi Budapesten látta meg a napvilágot 1967. október 11-én. Szülői engedéllyel már 16 évesen vállalt aktmodellkedést, köszönhetően extrém méretű, 44G nagyságú melleinek. A képek akkor a Duci magazinban jelentek meg. Országos ismertségét azonban az általa alakított Bögyös Macának köszönhette, aki a film egyik jellegzetes karakterévé, a BM (azaz Bögyös Maca) kifejezés pedig hamar szállóigévé vált.
A Hamis a baba után idehaza nem forgatott, ugyanis felfedezte a német pornóipar, ahol Georgina Lempkin művésznéven szerepelt többféle felnőttfilmben, különféle társaságban. Ebben az időben használta a Georgia Kist és a Tina Samson neveket is. Ezt a munkát öt éven át, 1996-ig folytatta, utána olykor-olykor láthatták egy nürnbergi sztriptízklubban fellépni. A fellépéseknek jó ideje vége, a hírek szerint a ma 57 éves Györgyi két gyermek édesanyja, és Németországban él.
Kiemelt kép: Mohos Angéla/fotocentrum.hu




