Napi friss

Schmuck Andor a betegségéről: „Még nem adtam fel”

Rákérdeztek, pontosan milyen betegséggel küzd.

Újabb információt osztott meg egészségügyi állapotáról Schmuck Andor. Amióta bejelentette, hogy súlyos betegséggel küzd, sokan drukkolnak a gyógyulásáért. Az egyik bulvártémákkal foglalkozó Facebook-csoportban az egyik tag az alábbi kérdést tette fel: „Tudja valaki esetleg, hogy Schmuck Andornak milyen betegsége van?” Meglepő módon pedig az egyik kommentben maga Schmuck szólt hozzá a bejegyzéshez.

„Én tudom, és mivel az én definícióm szerint az élet szexuális úton terjedő halálos kór…! Mindenki türelmét kérem, még nem adtam fel” – írta .

A népszerű közéleti személyiség A Nagy Duett műsorában, kiesésekor jelentette be, hogy súlyos betegséggel küzd.

„Innen szeretném üzenni, mert most már nem titok. Nem akartuk, hogy sajnálat legyen, meg szánalom, hogy hétfőtől elkezdődhet az életmentő kezelésem, egy új nagy duettet kezdek én és a betegségem, aztán meglátjuk, meddig jutunk” – mondta Tillának és Liptai Claudiának az egykori politikus, elárulva ezzel, hogy komoly betegséggel küzd. Minderről egyáltalán nem beszélt a verseny alatt Schmuck Andor, és nem is árult el többet arról, mivel is áll szemben.

Később a Borsnak elárulta, mennyi esélyt adtak neki az orvosok.

„Három egyszerű lehetőségem van: az, hogy tovább nőtt, és akkor meghalok, vagy ha nem reagált, az azt jelenti, hogy műtét kellene, azt viszont nem engedem. A harmadik opció pedig, amire egy harmadesélyem van, hogy visszahúzódott, és minden rendben lesz. Én az utóbbiban bízom, nemsokára mindenesetre ez kiderül”

– vallotta be kendőzetlen őszinteséggel a politikus a Borsnak.

Kiemelt kép: Trenka Attila/ fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!