Napi friss

Ilyen volt Csocsesz esküvője: csülöktorta, jódli és sztárvendégek – fotókkal

Csocsesz az esküvőjén ünnepelhette hatvanadik születésnapját. Legszebb ajándéka pedig az volt, hogy minden barátja és szerette mellett lehetett a nagy napon.

Pár nappal az esküvő előtt, kedd délben megállt egy teherautó Csocsesz és menyasszonya, Puskás Angéla otthona előtt. A művész nem értette, milyen csomagot hoztak neki, ő nem rendelt semmit. Alig akarta átvenni, amikor hirtelen feltűnt Balázs Klári, Galambos Pisti és más barátok, akik nevetve árulták el: a nászajándékuk, egy masszázsfotel érkezett.

Igazi falusi lakodalom

Csak arra volt idő, hogy gyorsan kipróbálja, hiszen készülni kellett a pénteki, június 20-i esküvőre, ami egy nap híján egybeesett a hatvanadik születésnapjával. A menyegzőt a Balatonhoz közeli Szőlősgyörökön tartották, ahova az énekes szinte hazajár, és ahol oly sok jó barátja él. Többek közt a polgármester, Klotz Péter, aki anyakönyvvezetőként adta össze őt és Angélát. Sőt ő volt a vőfély is. Édesanyja, Irénke néni pedig vállalta, hogy összefogja a lakodalmi menü elkészítését, természetesen Csocsesz közreműködésével.

A zenész ízlése szerint készítették híres csülkös pacalpörköltjét, de ugyanúgy vágta a hagymát is, mint az Irénke mellett sürgő-forgó asszonyok. „Egyik nap szaladtam a mobil klímákért Pestre, másik nap három zsák hagymáért, amit még az esküvőm napján is aprítottam. Szó szerint a konyhából szaladtam borotválkozni és öltözni”

– meséli Csocsesz, akinek fontos volt, hogy a 125 vendég remekül érezze magát.

Ebben a helybéliek is segítetek. Amikor kiderült, hogy a helyi művelődési házban kevés az asztal, az utolsó éjszakán a falu asztalosa, Péter összerakott még egyet. Lackó barátom, akivel 10 éve disznót vágunk és készítjük a híres ’Csocsesz kolbászt’, hozta a húsok nagy részét ajándékba. Sok barátom érkezett Tarpáról, Erdélyből, és persze Angéla családja. Ott volt Korda György, Balázs Klári, Kacor Feri, Sihell Ferry, Sőregi Levi, Herczog Ricsi és a gyerekkori barátaim, többek közt Galambos Pisti.”

6 fotó

Elsőként Korda György gratulált

A polgári esküvőn a polgármester Csocsesz tanúja, Korda György egyik slágerjéből is idézett. Ő oda is súgta közben a vőlegénynek: „Te, ez az én nótám!” Majdnem el is nevették magukat, mint két csintalan kölyök. De Korda elemé­ben volt akkor is, amikor a köz­ség templomában az oltárhoz kísérte jóbarátját. Meg is jegyezte, azt hitte, a pap is a polgármester lesz, ha már egy személyben ő az anyakönyvvezető és a vőfély is. A szertartás alatt viszont Gyuri bácsi már komoly volt. Főleg, amikor a 35 éves Zoltán atya megkérte, vegye kezébe a feszületet, hogy Csocsesz arra helyezve a kezét, örök hűséget fogadjon a csodaszép ruhát viselő kedvesének, Angélának. Felcsendült az orgona, megszólalt a fuvola, a hangjuk betöltötte a templomot.

„Egymásra néztünk Angélával, ő rám mosolygott. Abban a mosolyban egy csodálatos közös jövő ígérete volt, nem is volt nálam boldogabb ember a földön”

– meséli Csocsesz, akinek szinte elsőként kisunokája, Míra gratulált. A kislány sokat mókázott Balázs Klárival, aki mondta is, olyan édes gyerek, legszívesebben hazavinné.

Mindenki talált a fogára valót

A lakodalomban minden kiválóan alakult. A Csocsesz ízesítette abált csülkök a tálalás előtt még egy rövid időre bekerültek a kemencébe. Mindenki talált a fogára való finomságot. Az énekes kollégái egymásnak adták a mikrofont, ropta a násznép a Svábzenekar nótáira is. Még az újdonsült férj is jódlizott, énekelt a hattagú Szomori Fiúk zenekar kíséreté­ben, majd az újdonsült feleségét vitte táncba.

Asztalra kerültek a sütemények is. A menyasszonyi tortát Bereknyei Katalin cukrászmester készítette, akivel Csocsesz az Ide süss című tévéműsor forgatásai alatt barátkozott össze, ez volt az ő nászajándéka. Sós karamellás, pisztáciás, túrós-málnás, illetve epres túrókrémes töltelékkel.

„Hajnali egy volt, amikor fogtam a saját pálinkámat, és mindenkivel koccintottam, csak úgy negyed pohárral. Hát mit mondjak, még így is eljött belőlem a szentimentális Csocsesz… Életem egyik legszebb napja volt, mert feleségül vettem Angélát, akinek édesapja azt mondta: örömmel bízza rám a lányát.”

Kiemelt kép és fotók: Archív

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story téli különszáma!

Megjelent a Story horoszkóp különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!