A Budapesti Operettszínház táncművésze, Tóth Nikolett, akkori párjával éppen a munkahelyére igyekezett, amikor Budapest belvárosában, a Jókai utcában ráomlott egy ház tetőszerkezete.
A Blikknek adott interjúban most arról mesélt, hogy a mai napig nem emlékszik, pontosan hogyan történt a baleset, idén pedig egy hátborzongató dolog is történt, amit még most sem tud mire vélni.
„Próbálok nem gondolni rá, de idén történt egy hátborzongató dolog aznap reggel. Az ágyamban aludtam, amikor egyszer csak nagy zajra ébredtem és anyu is. Ugyanis minden külső ráhatás nélkül a szobámban lévő polcról leesett egy agyag kaspó. Para volt nagyon, főleg, mert nagyjából ugyanabban az órában történt, mint három éve a baleset. Ráadásul egy emberfejet ábrázoló kaspó volt, amitől még zavarba ejtőbb az eset. Nagyon megijedtünk”
– meséli Nikolett a valóban szürreális esetet.
A balerina azt is hozzátette, hogy a 27-es számtól (a baleset dátuma – a szerk.) a mai napig kirázza a hideg. Talán ezért nem is tud visszaemlékezni, pontosan mi történt vele aznap.
„Arra az egész napra nem emlékszem, még a baleset előtti órák sincsenek meg. Vannak halvány emlékképeim egy reggeli készülődésről, de abban sem vagyok biztos, hogy az aznap történt”
Nikolett a házomlás következtében súlyos koponya- és gerincsérülést szenvedett, kerekesszékbe került és nem csak a felépüléséért, az igazságért is folyamatosan meg kell harcolnia. A Fővárosi Törvényszéken hónapok óta zajlik, a sérelemdíjért folyó ügy, valamint, hogy kártérítésért is perelnie kell.
Tóth Nikolett korábban a Palikék Világa by Manna vendége volt
Kiemelt kép: YouTube/Palikék Világa by Manna