Napi friss

Ilyen jól sikerült Curtis hajbeültetése: 10 évet fiatalodott

Curtis nagy lépésre szánta rá magát. Hajbeültetésen esett át. Az eredménnyel maximálisan elégedett, úgy érzi 10 évet fiatalodott.

Egy év telt el Curtis hajbeültetése óta, a beavatkozás pedig most érte el végső, tökéletes állapotát. Ennek kapcsán a rapper azt is elárulta, hogyan változtatta meg mindez az életét.

„A borbélyom volt az első, akinek szembetűnt a változás. Ő boldog, hogy végre előveheti a diplomáját, és csinálhat normális hajat is. (…) Szóval szembetűnő a változás mindenkinek, én meg ettől boldog vagyok, és magabiztosabb.”

Curtis az előtte-utána fotókon is meglepődött, úgy érzi, a beavatkozás előtt tíz évvel idősebbnek tűnt. Ma már nem is érti, miért nem vágott bele hamarabb.

„Valamiért húztam, halasztottam, pedig nem szabad, mert rengeteget ad ez az egész, és butaság ezzel várni, mert nem egy olyan nagy beavatkozás, viszont aztán a változás hatalmas”

–  emelte ki a zenész.

Életvitelén is változtatott

Nyolchetes elvonó és nyolc hónapos kezelés után elmondása szerint soha többé nem nyúlt kábítószerekhez, de nem titkolja, voltak nagyon félelmetes időszakok az életében függőként. „A kábítószer úgy eluralkodott rajtam, hogy féltem. Otthon voltam, egyedül voltam, azt hittem, van bent valaki a lakásban. Szörnyű volt. Nézelődtem az ablakon ki, meg ilyenek. Már nem éreztem jól magam. Próbáltam letenni, de olyan sóvárgás meg olyan elvonási tünetek… Olyan idegbeteg voltam, kezelhetetlen volt. (…) Volt, hogy éjszakákat álltam a szoba sarkában, hogy nehogy valaki mögém tudjon jönni. Elképesztő” – nyilatkozta 2022-ben az RTL-nek.

Curtis kábítószerrel való kapcsolata később új szintre lépett, és már nemcsak saját magán próbál segíteni, hanem másokat is próbál megóvni a függőségtől. Most közösségi oldalán jelentette be, hogy részt vesz egy drogprevenciós programban. „Drogprevenciós iskolai előadássorozatról, amelyet idén én fogok Magyarországon és a határon túli magyarság körében megvalósítani” – írta Curtis.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story nyári különszáma!

A Story Sztárdiéta különszámát keresse az újságosoknál!

Kövess minket az Instagramon is!