Egy nagy sebbel a fején jelent meg Bolgár György 10 kérdés 10 válasz című műsorában Havas Henrik. Amit azonban a seb keletkezéséről mesélt, az volt igazán megrázó. Ugyanis kiderült, a baleset olyan események láncolatának eredménye, amelyeknek kiindulópontjában egy súlyos betegség áll.
„Nekem van egy saját műsorom, a Heti Havas. Koncz Gábor lesz a vendégem, tegnap volt a felvétel. Rákérdezett erre az ocsmány sebre. Nagyon röviden azt mondtam neki, hogy rákos beteg voltam, sugárkezelést kaptam, múlt pénteken volt a huszonnyolcadik, az utolsó.
Előre megmondták, hogy a következő két hét nagyon sz*r lesz, amikor a szervezet átáll a sugárzás után egy másik helyzetre.
Ez azt jelenti, hogy az emésztőrendszerrel mindenféle gondok vannak. Őszintén bevallottam, hogy szombaton nem reggeliztem, háromszor kellett alsónadrágot váltanom, meg úgy egyáltalán zuhanyoznom, mert közbejöttek kellemetlenségek.”
Ehhez az alaphelyzethez társultak további tényezők, amik a balesethez vezettek.
„Múlt héten volt a születésnapom, a hetvenhatodik, és Ági, az asszisztensem megajándékozott egy üveg Szatmári Szilvával. Mindenki tudja egyébként, hogy én napközben soha nem fogyasztok alkoholt, de vasárnap nem bírtam magammal, ittam két nagy kortyot. Megint pisilnem kellett, kimentem a kertbe, fújt a szél. Széllel szemben nem pisilünk… Sasszéztam, és fejjel beleestem egy bokorba.
Olyan mázlim volt, hogy nem szúrta ki a szemem. Pedig ott ilyen metszett ágak voltak, és azok közé estem.
Nagyon megütöttem a bal oldalamat. Vannak sérüléseim, de alapvetően megúsztam a dolgot. A kérdés persze az volt, hogy most mi legyen ezzel a sebbel. Ugye mielőtt bejöttünk volna a stúdióba, te is kérdezted. Mondhattam volna, tényleg azt, hogy bicikliztem. De van egy fogadalmam. Van, amit nyilván elhallgatok. Az életben ez gyakran előfordul.
Viszont nyilvánosság előtt soha nem hazudok, ezt megfogadtam, én tartom magam.
Emiatt rengeteg kellemetlenségem volt, mert egy csomó dolgot kimondtam, amit nem lett volna szabad.”
Kiemelt kép: Vörös Szilárd/fotocentral.hu




