Tornóczky Anita egy vitorlás fedélzetéről jelentkezett be, a posztjához két vidám képet is csatolt. Az egyiken a barátnőivel mosolyog, a másikon pedig vőlegénye, Miklós nyom egy nagy puszit az arcára. Ebben nem is lenne semmi kivételes, kivéve, hogy ez volt az első alkalom, amikor másra bízta a kisfiát, Noelt.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Hét hónapja csak a gyereket őrzöm”
Noha kimondottan jólesett neki a felnőttek társasága, és ki is tudott kapcsolódni, nem tagadja, alig várta, hogy hazaérjen. „Tegnap a drágám és a barátaim megelégelték, hogy hét hónapja csak a gyereket őrzöm, és felnőttprogramra vittek” – kezdte a bejegyzésben az édesanya.
„Őrülten hiányzott”
„Kata barátnőmnek hála, Noel istenien töltötte a napot, és bár őrülten hiányzott, egészen nyugodt voltam. Azért este, amikor hazaértem, percekig szagolgattam. Valahogy ilyen lehet a kutyáknál a szeparációs szorongás. Csak én nem rágtam szét semmit” – viccelődött a végén.

„Noel nagyon kiegyensúlyozott kisbaba”
Az egykori tévés nemrég a Bestnek mesélt arról, hogy édesanyaként igyekszik mindent tudatosan csinálni, ugyanakkor szeretne laza maradni. „Például amikor a szülés előtt hajnali háromkor elfolyt a magzatvizem, teljes higgadtsággal szóltam a páromnak, hogy folyik a víz. Mire ő csak annyit felelt: ’Jó, mindjárt elzárom’ – mondta nevetve Anita. – Szóval egyikünk sem görcsölt rá a dolgokra, és úgy gondolom, hogy azóta is ez a higgadtság, nyugalom jellemez minket, ami a kisfiunkon is meglátszik. Noel nagyon kiegyensúlyozott kisbaba.”
Anyai jótanács
A beszélgetésből az is kiderült, hogy viszonylag gyakran fordul az édesanyjához tanácsért. „Ha kikérem a véleményét, általában meg is fogadom. De ő sokszor akkor is elmondja, ha nem kérdezem – tette hozzá nevetve Anita. – Aztán egy idő után elkezdenek motoszkálni a fejemben a szavai, és megfontolom. Egyébként anya nagyon jó kockázatelemző lett volna. Minden helyzetet kiválóan átlát.”
Kiemelt kép és fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu




