Másfél millió forintot követel Delhusa Gjon az újbudai alpolgármestertől, mivel nagy károkat okozott neki azzal, hogy a nyilvánosság elé tárta szabálytalan parkolásait. A Blikk azt írta, sérelemdíj címén követeli az összeget Gjon egy ügyvédi felszólításban. Ám Kreitler-Sas Máté nem áll kötélnek, így a szürreális ügy a bíróságon fog folytatódni.
Mint arról a story.hu is beszámolt, a zenész úgy parkol Újbudán, ahogy kedve tartja, mivel szerinte lehetetlen szabályosan megállni a XI. kerületben. A szembesítésről videó is készült, ami miatt a rendőrség is nyomozni kezdett. Bár a szabálytalan parkolást vitatni nehéz lenne, a dolgot tetézte, hogy Gjon egy rendőrigazolványnak látszó tárgyat is felmutatott.
„Elhiszed, hogy énekeltem annyit, hogy van akármilyen rendőrigazolványom?” − mondta a videóban Delhusa.
Mint kiderült, egy rég lejárt, a Nemzetközi Rendőrszövetség által kiadott tagsági igazolványt mutogatott az intézkedő közteresnek. A szervezet szerint rövid ideig valóban tag volt, de ez nem jogosítja fel semmilyen intézkedésre vagy különleges bánásmódra. A zenész a parkolási bírságot ezek után kifizette.
Egyszerű bocsánatkérés elegendő lenne?
A Blikk szerint Delhusa Gjon azért indított pert, mert úgy érzi, a politikus lejárató kampányt indított ellene. Az ügy miatt ráadásul több dologban is kár érte.
„Írnak a fizetési felszólításban egy állítólagos nagy értékű szemműtétről, amelyet egyébként ingyen kapott volna meg, de lemondták, szerinte a ’lejárató kampány’ miatt. Igaz, én csak a puszta tényeket közöltem, ha valaki lejáratott valakit, az maga Gjoni, a viselkedésével saját magát. Emellett elmaradt fellépésekről beszélnek az ügyvédjével, illetve egy róla készülő filmről, amelynek a munkálatait elhalasztották, szerinte szintén a botrány miatt”
– magyarázta a lapnak a politikus. Kreitler-Sas Máté szerint ugyanakkor az egész ügy nem fajult volna idáig, ha az énekes egyszerűen elnézést kért volna tettéért.
Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu




