Napi friss

Szabó Zsófi: „Ha tehetném, lenne négy-öt gyerekem, és csak főállású anyuka lennék”

A műsorvezető állítja, bár kívülről úgy tűnik, nincs sokat a kisfiával, nagyon lelkiismeretes anyuka.

Szabó Zsófi azt mondja, nem egyszerű menedzselni az életét, a család nélkül ez nem is menne. „Az édesanyám és a testvérem a stabil hátországom, a nap huszonnégy órájában segítenek, ha szükség van rá. Így tudom a maximumot nyújtani a munkában. Én nagyon lelkiismeretes anyuka vagyok.

A külső szemlélőnek úgy tűnhet, hogy keveset vagyok a gyerekemmel, pedig ez nem így van, csak ebből semmit nem osztok meg a közösségi médiában.

Ha tehetném, lenne négy-öt gyerekem, és csak főállású anyuka lennék. De nem így alakította a Jóisten az életemet, úgyhogy ahhoz alkalmazkodom, ami van, és abban próbálok helytállni. Egyedülálló szülőként ez nem mindig könnyű, sokszor van olyan, hogy reggeli műsorvezetéssel kezdek a TV2-n a Mokkában, utána vidéken forgatjuk az Újratervezést, aztán ha hazaértem, még kimegyünk a focipályára a kisfiammal” mondta a Nők Lapjának adott interjújában Szabó Zsófi.

Sorsszerű kudarc

A tévés arról is mesélt, hogy mi a legnagyobb kihívás az egyedülálló szülőségben. „Nagyon jó kapcsolatot ápolunk a kisfiam apukájával, így nem nehézségnek élem meg azt, ha egyedül vagyok Mendellel. Persze érzelmileg néha kudarcnak fogja fel az ember, ahogyan a dolgok alakultak. De ha nem annak éled meg, hanem úgy, hogy ennek valamiért így kellett lennie, és a szeretet vezérli a mindennapjaidat, akkor sokkal könnyebb minden.”

Nem nyomasztja Mendelt

Szabó Zsófi kisfia már hatéves, most kezdte az iskolát. Míg híres édesanyja gyerekként is maximalista volt, Mendelt tudatosan nem terhelik a szülei. „Anyukám szigorúan nevelt, és Mendellel is nagyon következetes. Szerintem bőven elég, amit ő képvisel ilyen téren, én ehhez már nem teszek hozzá.

Szabadnak nevelem a kisfiamat, és megadok neki mindent. Sokan azt mondják, hogy szeretnék, ha fogorvos vagy ügyvéd lenne a gyerekük, de bennem nincsenek ilyen elvárások.

Érdekes, hogy én ennyi idősen, mint most Mendel, már rengeteg dolgot kipróbáltam, és a szüleimnek átfogóbb képük volt rólam. Karatéztam, balettelőadásra és úszóversenyre mentem, zongoráztam, énekeltem, színitanodába jártam. Ő meg tavaly nyáron tanult meg úszni. Szóval egyáltalán nem helyezek rá nyomást, de mindenben támogatom, az ő kedve szerint. (…) Szerintem van egy generációváltás ebben, máshogy neveljük a gyermekeinket. Nem azt mondom neki, hogy márpedig leülsz és tanulsz, mert csak így lesz belőled valaki, szeretném, ha erre ő maga jönne rá, boldogan, görcsök nélkül. Szerencsére az apukája partner ebben. Sőt, kettőnk közül én vagyok a szigorúbb” mondta Szabó Zsófi.

További részletek a legfrissebb Nők Lapjában!

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A Story legfrissebb számát keresse az újságárusoknál!

Megjelent a Story nyári különszáma!

A Story Sztárdiéta különszámát keresse az újságosoknál!

Kövess minket az Instagramon is!