Barta Sylvia 32 éves volt, amikor férjhez ment, ez azonban csak az egyik oka volt, amiért nem szeretett volna habos-babos ruhát annak idején. S. Hegyi Lucia időtálló darabot alkotott számára. A modell, amit tervezett, ma is gyönyörűen áll karcsú alakján.
„Még mindig ugyanúgy tetszik ez a ruha, mintha nem is telt volna el ennyi év! Megható volt újra felpróbálni, ma sem választanék más fazont.
Nekem ugyan az első és egyetlen, a férjemnek azonban ez a harmadik házassága. Mivel korábban modellkedtem, volt szerencsém sokféle menyasszonyiruha-fazont magamra ölteni, így pontosan tudtam, mit szeretnék viselni. Luciának már csak finomítani kellett az elképzeléseimen. Láttam magam előtt, hogy majd kontyban lesz a nagy napon a hajam, így nagyon jó ötlet volt a nyakamig érő csipke, és mivel finom részletekkel kidolgozott ruháról van szó, ugyanez az anyag köszön vissza a csípőmnél is. Nem szerettem volna, ha földig ér, de a sellőfazonhoz ragaszkodtam. Ahogy Lucia akkor rám szabta, az tényleg tökéletesen állt rajtam. És bár szeretem, amit a tükörben ma látok, azért elárulom, izgatottan bújtam bele a ruhába. Csak reméltem, hogy még mindig beleférek – szerencsére így lett” – mesélte mosolyogva a Bestnek Barta Sylvia.
További részletek a legfrissebb Bestben!

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu




