Talán el is feledte már, de számítógépes tenyérjóslással foglalkozott a 80-as évek végén Liptai Claudia. Nos, Kasza Tibinek sem kellett több, és azonnal emlékeztette erre a négyéves időszakra a tévés-színésznőt a Szerencsekerék egyik adásában – szúrta ki a Femina.
„Ennyi nem volt egyébként. Ennyit nem bírtam ki ebben a szakmában” – vallotta be Liptai Claudia, majd be is bizonyította, hogy valamicskét még konyít a dologhoz. Megnézte az összes játékostársa tenyerét, és megállapította, ki mennyire türelmetlen az életben.
„Igen, az voltam, számítógépes tenyérjós. Igazából nagy humbug az egész szerintem. Valaki egy tenyérjóskönyvből belerakta a számítógépbe, egy flopilemezbe, akkor még ez volt, én meg adtam mindenkinek ezt a lehetőséget”
– emlékezett vissza Clau, hozzátéve, hogy ritkán vállal hasonló feladatot, mert nem tűri a kudarcot.
Boszorkányságból jeles
Ugyanebben az adásban ugyanakkor megcsillantott valamit abból, amit akár mágikus képességnek is nevezhetünk. Igencsak szerencsés kézzel érkezett, és teli marokkal távozott, ugyanis eddig egyik sztárvendég sem nyert ugyanis akkorát, mint ő. Több mint 5,5 millió forintot vihetett haza. Megható módon Liptai Claudia az édesanyjához, az égre nézve szólt a győzelem pillanatában:
„Anyukám, soha nem nyertem semmit sehol. Remélem, ezt most látod!”
Később bevallotta, nem a nyeremény miatt érzi jól magát, hanem hogy képes volt valamire, amitől korábban tartott. Mi ez, ha nem boszorkányság?
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu