Halász Judit még mindig korát meghazudtoló formában van, sokat dolgozik, és eszében sincs visszavonulni. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művésznek olyan legendákkal volt szerencséje együtt dolgozni, mint Darvas Iván vagy éppen Sulyok Mária.
Igaz, utóbbival egyáltalán nem volt felhőtlen a kapcsolata. „Nagyszerű színésznő volt, és én ezt láttam is, meg tudtam is – eleveníti fel a Heti Libazsír című podcastban. – Csak azt nem tudtam, hogy ő egy magányos ember. Az utolsó kapcsolatát éppen akkoriban vesztette el, amikor a Vígszínházhoz kerültem. Nagyon egyedül volt. És azt sem tudtam, ő még csak 54 éves. Azt hittem, ő már néni. Nem tanítják a főiskolán, hogy kell viselkedni egy srácnak, aki újonnan kerül be egy színházi közegbe.”
Ezért a tudtán kívül egy óriási hibát követett el. „Nagyon udvarias kislány akartam lenni, és azt mondtam neki, kezét csókolom, Maca néni. Hát összedőlt az egész színházi társalgó.
Ha én ezt végiggondolom, és valaki 54 évesen azt mondta volna nekem, Juci néni, én is elájultam volna.
Pedig nem véletlenül hívtam így, mert a főiskolán a növendékei, akik nagyon szerették, így hívták őt, ezért azt gondoltam, őt így kell szólítani. Bár engem nem tanított. Hosszú idő után, ismételten a társalgóban, nagy tömeg előtt fennhangon, kimérten annyit mondott nekem, engem nem Macának, hanem Máriának” – meséli immár derűsen az emlékezetes történetet a színésznő.
Kiemelt kép: Vörös Szilárd/fotocentral.hu