Több mint 20 éve nincs köztünk a legendás színész, Bubik István, akire a népszerű tévés, Baló Júlia még 2017-ben emlékezett az autóbalesetben elhunyt művész május 19-i születésnapján egy Facebook-posztban.
„Tehetsége, lovagiassága, sármja, humora is szívhez szólt…
István, néha: Pista.
Olyan ritka manapság, hogy férfit látunk a színpadon. Nos, ő minden ízében férfiként jelent meg a színen, s a mindennapi életben egyaránt.
Hitt az adott szóban.
Sokszor úgy éreztem; időeltolódásban élte meg színész- és úriember mivoltát – lelkében valahol az ezernyolcszázas évek végén kalandozva minduntalan. Szívesen járt kis városokba, falvakba, s tartott verses, önálló estet akár pajtában is. Ha nem tudtak pénzt fizetni a szegényebb településen, s helyette tojást ajánlottak fel – ő elfogadta azt is, vagy pedig szerepelt ingyen. Viszont kínálhattak neki bármilyen összeget – nem szerepelt olyan televízió-műsorban, amelynek szellemiségét elutasította.
Sokkal nagyobb kaliberű színészként hódított, mint azt a színházi és filmrendezők gondolták. És nemcsak emlékezetes főszerepeiben, de a kisebbekben is. Például a Redl ezredes színpadi változatában, amikor orosz elhárító tisztként beviharzott a színre: néhány perc alatt új dimenziót nyitott meg… Nem alakítást látott a publikum, hanem magát a tisztet.
A világ bármelyik színházában tárt karokkal fogadnának ilyen művészt. A filmet nem is említem.
Amikor látta, hogy a Púder vagy a Piknik című tv-műsoromhoz – amelynek többször volt remekül szereplő vendége – igen kevés pénzt kaptunk, mindig közölte velem: őrá akkor is számíthatok, ha egy fillér sincs.
Pedig ő sem élt jómódban.
Állandóan viccelt, megtréfált.”
„Lehetne fürdőruhában?”
„Megszólalt a telefon:
– Háló? Júlijá?
– Tessék.
– Júlijá? Én a Story magazin újságírónője vágyok. Léhét tálálkozní?
El is morfondíroztam, hogy nahát, már orosz vagy ukrán munkatársnői is vannak a lapnak…
– Miről lenne szó?
– Riport. Riport.
– Hát… végül is….
– És… lehetne fürdőruhában?
– Tessék?!
– Vagy anélkül? Hi-hi-hi-hi…
Itt már ő sem bírta tovább, elnevette magát.Én pedig, a fürdőruháig elhittem!
Aztán hosszan csak nevetni tudtunk.
Ez volt az utolsó beszélgetésünk.
Két hét múlva a baleset…
…A dolgok nem érnek véget csak azért, mert megszűnnek történni…” – írta Baló Júlia.
Kiemelt kép: Szegő Erika/fotocentral.hu
