A story.hu elsőként írt róla, hogy Dudás Miki péntek délután az autójával közlekedve másik három autóban tett kárt, majd elhajtott a helyszínről. Hamar elértük a kajakost, aki nem tagadta, hogy egy kocsinak valóban nekiment és elhajtott, másik kettőre azonban nem emlékezett.
Lapunk a Budapesti Rendőr-főkapitányság Sajtóosztályától kapott válaszában azonban fehéren-feketén az áll, hogy Miki három autóban okozott kárt, és a történtek után elsietett.
„A rendelkezésre álló adatok szerint 2025. május 9-én délután egy autós a XVIII. kerületben a Thököly úton közlekedve egy útkereszteződésnél nekitolatott egy másik autónak, majd később haladása során két másik személygépkocsinak is nekiütközött. A baleset okozója mindkét esetnél adatai hátrahagyása nélkül elhagyta a helyszínt.
A BRFK a rendelkezésre álló kamerafelvételeket bekérte és vizsgálja a balesetek körülményeit. Tájékoztatjuk továbbá, hogy a balesetben nem sérült meg senki, anyagi kár keletkezett
– tájékoztatta a story.hu-t a rendőrség.
Kiemelt kép: TV2