Sötét felhők gyűltek Dudás Miki feje fölé az elmúlt időszakban. Édesapja váratlan és tragikus távozása után most újabb dráma lengi körül: a pestszentlőrinci Facebook-csoportban megjelentek szerint ugyanis péntek délután balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről.
„Ma 05.09-én, délután 15-15.30 között, kedves emberünk a 18. kerületi Thököly utcában HÁROM autót is összetört, ami után padlógázzal elhajtott!
Köszönjük mindhárom autótulajdonos nevében az emberséget” – áll a posztban, ami drámai fordulattal folytatódik.
„Az egyik autóban, aminek neki tolattál, egy 34. hetes kismama utazott egyedül, akit a mentősök be is szállítottak a kórházba.
A másik autó, amelyik a ház előtt parkolt, és te úgy összetörted, hogy használhatatlan lett, az egy taxi, ami az egyetlen bevételforrása az autó tulajdonosának, amit miattad, ki tudja mennyi ideig, nem tud majd használni! A harmadik autó, akivel pedig szembe mentél és meghúztad, hála istennek, rendelkezett fedélzeti kamerával, ami felvett mindent a mutatványodból, szóval kár volt elhajtanod, mert a felvétel már a rendőröknél, amin látszol te is a rendszámod is!”
„Vegyék el a jogsiját!”
Az internet népe mélységesen fel van háborodva a történteken. Legfőképp azt sérelmezik, hogy Mikiben nem volt annyi emberség, hogy a helyszínen maradjon, vállalja a felelősséget és segítsen azokon, akik miatta bajba kerültek.
- Megértem, hogy nehéz időszakon ment keresztül, de ez azért durva, hogy anno ő volt kiakadva, hogy mit tettek az apjával, és most ő sem tett sokkal különbet.
- Ha ez igaz, vegyék el véglegesen a jogsiját és az életjáradékát!
- Remélem elveszik a jogosítványát és ez csak a minimum… gerinctelen…
Megszólalt Dudás Miki
A hír hallatán a story.hu rögtön tárcsázta a világbajnokot, aki máshogy emlékszik a történtekre. „Egy autót valóban összetörtem, mert egy f***kalap belém tolatott, amikor ki akartam kanyarodni a főútra. Nagyon felidegesített, hogy így rám állt, és még neki állt feljebb. Mutogatott is, úgyhogy valóban elmentem. De 34. hetes kismama, meg taxis… én ilyenekre nem emlékszem, dehogyis!” – mondta Miki.
Kiemelt kép: TV2