Napi friss

Győzike drámai vallomása: „Elveszítjük Beát, most van vége”

A nehéz időszakban lányaival, Virággal és Evelinnel kapaszkodtak össze.

Tavaly tavasszal komoly műtéten esett át Gáspár Bea. Miután kiderült, hogy több miómája is van, el kellett távolítani a méhét. „Már nagyon kellemetlen tünetei voltak… Év elején még csak kettő volt, aztán már márciusban három, és amikor műtöttek, akkor már 5 volt. A tanár úr, aki a műtétet végezte, azt mondta, hogy nagyon bátor nő vagyok, hogy ennyire kitoltam… Nagyon nehezen tudta eltávolítani, olyan nagy volt a mióma, ilyen csecsemőfej nagyságú. Ez befolyásolta az életminőségemet nagyon, és azért utána elég beteg voltam” – mesélte korábban a TV2 Titkok Ramónával című műsorban Gáspár Bea.

Győzike, aki a héten a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor vendége lesz, elárulta, milyen érzés volt kórházban látni a feleségét, két lánya, Evelin és Virág édesanyját. „Amikor Beát megműtötték, és jöttünk le a liftben – Virág, én meg Evelin –, megöleltük egymást, és azt éreztük, hogy na most lesz gatya. Mi elveszítjük Beát, nekünk most van vége” – derült ki a péntek este 19 órakor kezdődő adás előzeteséből.

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

 

Megjelent a Story Sztárdiéta különszám!

Kapható a Story tavaszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!