Napi friss

„A Napló nem tér vissza, és nem indul újra”

Helyreigazítást közölt a műsor korábbi sztárriportere.

Mint arról a story.hu is beszámolt, újraéleszti annak idején nagyon sikeres riportműsorát a TV2. Egészen 2014-ig futott a csatornán a Napló, és olyan szakemberekkel működött, mint Sváby András, Vujity Tvrtko és a tavaly ősszel elhunyt Hadas Kriszta. A Napló megszűnése után nem sokkal Sváby András újraindította a műsort, mégpedig az ATV-n, ami azóta is képernyőn van.

Éppen emiatt Sváby, bár viccelődve, azért odaszúrt egyet a TV2-nek, amikor véleményeznie kellett az újítást: „Vigyázat, hamisítják!” Azért azt is hozzátette, cseppet sem rengette meg a hír, és nem is tart a kihívástól. „Nem ment fel egy százalékot sem a pulzusszámom, örülök, hogy ugyanabban a műsorsávban hasonló típusú műsorokkal kell versenyeznünk, mert az nekem, nekünk jó” – jelentette ki magabiztosan a műsorvezető. Később elárulta: először azt hitte, április tréfa a Napló újraindulása.

Sváby András sem hagyta szó nélkül, hogy újraindul a Napló a TV2-n

Az idő pedig eljött az összecsapásra, hiszen május 4-én, vasárnap a TV2 hírműsora után kezdődik az első résszel a Napló – A valóság testközelből, amit Pachmann Péter fog vezetni.

Dorogi Gabriella nem kertelt

Azonban nem volt ennyire kedves és elnéző a Napló korábbi sztárriportere, Dorogi Gabriella. A nézők jól ismerik, és emlékeznek is rá, hiszen rengeteg értékes riportot készített az évek alatt.

„HELYREIGAZÍTÁS!!!! A közelmúltban néhány sajtóorgánumban tévesen jelent meg a hír, mely szerint a TV2-n visszatér, újraindul az egykori legendás műsor, A NAPLÓ. Nem, nem tér vissza, és nem indul újra. Valóban lesz egy új műsor enapéeló címmel, amelyhez sok sikert kívánok, de a hitelesség kedvéért muszáj volt ezt megjegyeznem. A NAPLÓ nem egyenlő az enapéeló című műsorral. Igaz, a TV2 sem egyenlő A TV2-vel. Köszönöm a figyelmet!” – írta Dorogi Gabriella a közösségi oldalán, amit a Média klub szúrt ki.

A riporter egyébként nemrégiben egy online rádióban tért vissza a médiához. Régóta nem a fővárosban él, turizmussal foglalkozik a Balatonnál.

Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszám!

Kapható a Story tavaszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!