Napi friss

A Nagy Duett stábja rejtegette a titkot: babát vár Sydney van den Bosch

Férje már nagyon várta, hogy kiessen.

Kísértetiesen hasonlított A Nagy Duett eredményhirdetése az egy héttel ezelőttihez. Miután Radics Gigit és Visváder Tamást visszaszavazta a műsorba a közönség, így hiába estek ki legutóbb, újra megmérettették magukat. Azonban ismét kieső helyre kerültek, ugyanis szinte minden hasonlóan alakult, mint legutóbb. Az utolsó három helyre ezúttal is ők, Pető Brúnó és Sydney van den Bosch illetve Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence kerültek.

A zsűri, ugyan más pontozással, mint a hatodik adásban, de ezúttal is Ramónáékat juttatta tovább. Liptai Claudia azt is elárulta, hogy a legvégső szavazáson egy ponton 1%-on belül volt a szavazatkülönbség. Egyébként ez szintén így volt egy adással korábban. Az volt csak a kérdés, hogy ezúttal ugyanazok lesznek a kiesők, vagy esetleg mások.

Az elődöntőbe végül Radics Gigi és Visváder Tamás jutottak, így végül megfordították a múlt heti eredményt.  A legnagyobb meglepetés azonban ezután jött: a búcsúzó Sydney van den Bosch elárulta: babát vár. Ezt egészen eddig a pontig a stáb gondosan titkolta, és igyekeztek olyan ruhákat adni a kismamára, ami eltakarja egyre gömbölyödő pocakját. Sydney ezért köszönetet mondott:

„Azt akartuk, hogy ne élvezzünk se előnyt, se hátrányt emiatt, Nem volt könnyű, az én hangulatom is ingadozott – vallotta be Sydney. Aki azt is elárulta férje biztosan boldog lesz, hogy most kiesett, és végre a babavárásra koncentrálhatnak, mert már korábban is azt kérdezgette, mikor fog végre búcsúzni A Nagy Duett-től.

Nézze meg a nagy bejelentést!

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszám!

Kapható a Story tavaszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!