Szerda kora délután három földrengés rázta meg Isztambul környékét. Ezek közül a legerősebb a Richter-skála szerinti 6,2-es erősségű volt. A kármentés már megkezdődött a török városban, áldozatokról, magyar sérültekről egyelőre nincs hír, ahogy azt a magyar külügy az MTI-nek megerősítette – adta hírül a 24.hu.
„Egyelőre nincsen tudomásunk magyar sérültről az isztambuli földrengést követően, azonban a térségben fokozott elővigyázatosságra van szükség. A legfontosabb feladat most meggyőződni róla, hogy a térségben tartózkodó valamennyi magyar állampolgár biztonságban van” – olvasható a minisztérium közleményében.

Az Isztambulban bekövetkezett földrengés nem csak a helyieket rázta meg. Az ott üdülők családja, szerettei is aggodalmukat fejezték ki a természeti katasztrófa sújtott területen tartózkodókért. Például Szulák Andreáért, aki néhány nappal ezelőtt éppen Törökország, egészen pontosan Isztambul felé vette az irányt, hogy kipihenje a fáradalmait.
Persze arra a legrosszabb rémálmában sem volt felkészülve, hogy felhőtlen nyaralása kis híján tragédiába torkollik majd, szerencsére azonban a színész-énekesnő épségben megúszta a természeti katasztrófát. Úgy tudni, erről ő maga biztosította az ismerőseit. Hogy Szulák Andrea jól van, az is bizonyítja, hogy nem sokkal később már egy étteremből, asztaltársasága születésnapját ünnepelve jelentkezett be az Instagram-oldalán.
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu