Napi friss

Nagy Tamás, a NOX tagja: „Ez volt a harmadik sztrókom”

Azt mondja, a teste nem felejti azt az időszakot, amikor két végén égette a gyertyát.

Nagy Tamásról nemrég riasztó hírek jelentek meg, miután a NOX márciusi koncertjén bottal jelent meg a színpadon. Akkor kiderült, az együttes tagja sztrókot kapott.

Nagy Tamás a Storynak most részletesen beszámolt a betegségéről. Tavaly év végén, 2024. december 19-én épp a márciusi koncert próbájára igyekezett. A csapat már hónapokkal korábban gőzerővel próbált, amellyel párhuzamosan Tomi a Diótörő a jégen című jégbalett produkcióban is dolgozott.

Erre készült aznap is, amikor megtörtént a baj. „Az egyik próbára vezettem épp, és miután megérkeztem, éreztem, hogy valami nincs rendben. Rosszul lettem, és onnantól kezdve teljes filmszakadás. Elveszítettem az eszméletemet, és csak a kórházban tértem magamhoz. Ott mondták el, mi történt velem. Addig igazán fel sem fogtam, mi is zajlott le. Lassan gyógyulok, de ha egy szóval kellene válaszolnom, élek, és ez a legfontosabb!”

Sok stressz, magas vérnyomás

A kórházban aztán kiderült, hogy sztrókja van. A felépülése még hónapokig eltarthat. Tomi egyelőre mankóval közlekedik, a mindennapjait a rehabilitáció teszi ki. Kőkeményen dolgozik azért, hogy minél hamarabb visszakaphassa a régi életét, és újra színpadra állhasson.

A sors nem először teszi próbára. „Ez a harmadik sztrókom. A múltban sok stressz ért, és a vérnyomásom is magas volt.

Régen két végén égettem a gyertyát. Ezt nem szabadott volna.

Ma már tisztán látom, hogy ez nem volt helyes. Nagyon sokat tanultam a múltbéli hibáimból, de sajnos a test nem felejt.”

További részletek a legfrissebb Storyban!

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszám!

Kapható a Story tavaszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!