Április 21-én éjfélkor lezárult a jelentkezés a Magyarország Szépe – Miss World Hungary szépségversenyére. A rendezvény két tulajdonosa, Sarka Kata és Rogán-Szendrei Cecília az elmúlt hetekben többféle segítséget is próbáltak a közösségi oldalon és a verseny honlapján adni a lányoknak.
A TalkTV című YouTube-csatornán azt is kifejtették, fontosnak tartják a megnyerő személyiséget, és elmondták, mit gondolnak a plasztikáról. Kata és Cecília versenyigazgatóként és zsűritagként osztották meg a tapasztalataikat.
Sarka Kata a természetes szépség fontosságáról így beszélt. „Minden évben azt beszéljük, hogy olyan lányt kellene találnunk, aki önmagától, születésileg szép. És nem lettek rajta javítva dolgok. Vagy kicsit így felturbózva. Viszont ezeket is már annyira szépen és ízlésesen lehet csinálni, hogy bár preferálom a természeteset, de láttam nagyon sok olyat, aki tényleg gyönyörű azáltal is, hogy nem teljesen természetes”– fejtette ki Sarka Kata.

Üzlettársa és barátnője, Rogán-Szendrei Cecília pedig hozzátette, az ő fiatalságuk idején ez még mennyire nem volt divat. „Ma a világtrend is talán inkább a természetes, körömben, hajban. Bizakodó vagyok, hogy ez a természetesség előtérbe kerül idén. A fiatal lányok nagyon fiatalon elkezdik ezeket a javítgatásokat. Amikor én ilyen voltam, ilyenek nem voltak. Vagy nem volt ennyire népszerű, hogy fiatal lányok már javíthassanak magukon valamit. Úgyhogy jó lenne, ha inkább a természetesség irányába tudnák menni.”
Itt látható a Queens Talk egyik epizódjának fontos részlete a témában:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kiemelt fotó: Trenka Attila/fotocentral.hu