Hamar A Nagy Duett egyik közönségkedvence lett Sári Évi, aki a TV2 show-műsorában Schmuck Andor partnere. A 47 éves énekes-színésznőt rengetegen dicsérik a közösségi oldalakon tehetsége és énektudása miatt. Ráadásul, emelik ki sokan, képes Andorból kihozni a maximumot, aki bár amatőr versenyző, a többség szerint egész jól énekel.
Rengetegen dicsérik természetesen Sári Évi külsejét is. A legtöbben el sem hiszik, hogy elmúlt negyvenéves. Van, aki azt írta, az énekes-színésznő tulajdonképpen nem is öregszik, sőt. Mintha a kor előrehaladtával egyre fiatalosabb lenne.
Mutatjuk, hogy nézett ki Sári Évi húsz évvel ezelőtt!





Sári Évi pályafutása közel 25 éve vette kezdetét. Eleinte énekesnőként, majd műsorvezetőként ismerték meg a nevét. 2009-től azonban színházi karriere is beindult. Az elmúlt negyed évszázad alatt főként szőke hajjal láthatta a közönség. De ahogy az fenti galériánkból is látszik, volt idő, amikor barnára váltott.
Rajongóinak így is, úgy is tetszik, bár a legtöbben egyetértenek vele: ha választani kellene, Évinek a szőke áll a legjobban. Korábban a Storynak elmesélte, tizenéves korában is szeretett kísérletezni a frizurájával. Kamaszként egészen drasztikus változás mellett döntött: hosszú haját rövidre vágatta. Végül belátta, ez nem volt annyira jó ötlet. Az iskolában még csúfolták is miatta.
Kiemelt kép és fotók: Birton Szabolcs, Németh Gabriella, Tóth Beáta/fotocentral.hu; TV2