A 2022-ben elhunyt Haumann Péter Kossuth-díjas színművészünk fia, Haumann Máté emlékezett legendás édesapjára az M5 Librettó című műsorában.
A színművész megmutatta kedvenc pékségét is, ahova imádott édesapja gyakran betért egy kávéra, és számos közös történetet felidézett. „Rengeteg közös emlékem van vele, éjjel-nappal együtt voltunk. Testvéremmel, Petrával addig nem tudunk lefeküdni, amíg haza nem ért előadás után. Ekkor még játszottunk, mindig volt energiája játszani velünk. Mindegy volt, meddig tartott egy forgatás vagy egy próba, amikor reggel hétkor elmentünk az iskolába, mindig ott volt” – mesélte Máté.

„A legjobb barátom volt. Tinédzserként, 16-17 évesen is sok mindent megosztottam vele, hajnalba nyúló beszélgetéseink voltak a kertünkben” – osztotta meg Haumann Máté. Ő is követte édesapját a színészi pályán. Jelenleg a Magyar Színházban láthatja őt a fővárosi közönség.
A Hevesi Sándor téri teátrumban a Koldus és királyfi című előadásban játszik, és nemrég mutatkozott be a Hamlet címszerepében. Különleges dolog számára, hogy éppen ezen a színpadon játszhat, ahol édesapja is sokszor lépett a világot jelentő deszkákra, sőt annak idején együtt is játszottak az épületben.
„Visszamenni a Magyar Színház színpadára otthonos számomra. Érdekes játszmája mutatkozik meg ott az időtlenségnek, hogy a téren belül ugyan megváltoznak a dolgok, de még ott van az ő lenyomata, az ő valója. Gyönyörű így játszani” – árulta el Máté.
Kiemelt kép: MTVA