Andrei Mangra a belga Dancing with the Starsban vállalta el, hogy Sarah Puttemans oldalán igyekszik minél tovább jutni a versenyben. Nem utolsó sorban számára is fontos a szereplés, hiszen itthon csúfos ügy miatt kellett távoznia a Dancingből, és Romániában sem lelt munkára, amivel törleszthette volna adósságait. Nem mindegy tehát, hogy a szereplésével mennyi pénzt gyűjt össze, hiszen a belga produkció busásan megfizeti a táncost. Ám az első adásban csak a 12. helyre futotta a párosnak a 14 indulóból, így a kiesés szélére kerültek. A belga DWTS szabályai egészen másak, mint a magyar műsoré, heteket kell várniuk a versenyzőknek arra, hogy a többkörös szavazás után kiderüljön, tovább menetelhetnek-e. Most azonban kiderült, Andrei és Sarah folytathatják a műsort – szúrta ki a Blikk. „Nagyon köszönjük mindenkinek, aki szavazott ránk, a támogatásotok sokat jelent!” – írta a 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában Sarah. Andrei is kitett egy posztot, hogy köszönetet mondjon a rajongóiknak, amiért továbbjuttatták őket.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu