Ahogy arról korábban a story.hu is beszámolt, súlyos baleset érte a Cirkuszhercegnő próbáján az Operettszínházban Széles Flórát. A művésznő Mabel Gibson szerepére készült, amikor görkorcsolyával a lábaán bokáját törte. Flóra most közösségi oldalán adott helyzetjelentést, amit kérésének megfelelően teljes terjedelmében és változtatás nélkül közlünk.
„Kedves Érdeklődők, Kollégák! Életem első, szabadúszó színészként töltött évada, egy izgalmas, mondhatni idilli kezdés után, váratlan fordulatot vett február elején. Munkahelyi baleset következtében eltört a lábam, azóta itthon gyógyulok. Hosszú út áll előttem a teljes felépülésig, de már látni a fényt az alagút végén.
Egy ilyen sérülés leállítja az életet, kényszerszünetet okoz. Ennek kortól, foglalkozástól függetlenül, senki sem örül. Én arról tudok – és szeretnék is – beszélni, színészként hogyan élem ezt meg.
Lemaradtam próbafolyamatokról, bemutatókról, előadásokról, szinkronmunkákról, meghallgatásokról. És ez nem csak a fekvőgipsz idejére szól. A színpadon a szellem mellett a test egyaránt dolgozik, pláne a zenés műfajban, ahol a tánc és a koreográfiák elengedhetetlenek. Sántikálva, csavarokkal a lábamban ahhoz is idő kell majd, hogy egy lépcsőn elegánsan lesétáljak.
29 évesen kezdtem a pályát, ami nőként egyébként is hátrány tud lenni ebben a szakmában. Már a baleset előtt is sokszor éreztem azt, hogy nincs elég időm. A lábadozás alatt az egyik legkeményebb feladat azzal megküzdeni, hogy ismét időt veszítek.
De nem ez az egyetlen feldolgoznivaló egy ilyen helyzetben. Van az a mondás, mely szerint mindenki pótolható. Színészként is sokszor halljuk, érezzük, tapasztaljuk ezt. Kicsi ország ez, „belőlünk” tényleg sok van.
Ezért is szeretnék most kiemelni néhány olyan színházat és alkotótársat, akiknek a balesetem hírére adott reakciója rácáfolt erre.
A tatabányai Jászai Mari Színházban az Én és a kisöcsém előadás címszerepét játszom. Egy szereposztásban, váltótárs nélkül, tele táncokkal. A színház vezetősége és Király Attila rendező nem állított be másik színészt, a kitűzött előadásokat májusra halasztották. Megvárnak.
Épp a balesetem után kezdtem volna próbálni a Szegedi Nemzeti Színházban a Marica grófnő címszerepét, kettős szereposztásban. Az olvasópróba előtt álltunk, így idő arra, hogy a helyemre mást találjanak, lett volna. Mégsem ez történt, a szerepet nem vették el tőlem. Kónya Krisztina operaénekesnő vállalta, hogy egyedül viszi a hátán „Maricát” egészen addig, amíg be nem tudok állni az előadásba. Ezen kívül megszervezték, hogy a főpróbahéten felpolcolt lábbal ülve, de végig ott lehessek és tanuljam a szerepet, énekeljek a zenekarral.
Két, rendszeresen az országot járó előadásban is játszom a Veres1 Színház kötelékében. Az ő reakciójuk is az volt, hogy gyógyuljak és közben ne aggódjak az elmaradt előadásszámon, mert mindent kikalkulálnak és bepótolnak. Ezek is zenés-táncos, egész estés előadások: a Neoton-musical és A Meseautó. A rendezőjük, Böhm György pedig felajánlotta, hogy nem kell megvárnom a teljes gyógyulást. Ha kell, átalakítja az előadásokban lévő mozgásaimat, hogy minél hamarabb játszhassam azokat.
Bár hangilag makkegészséges maradtam, fekvőgipszben a szinkronizálás is lehetetlenné vált. A Mahir Szinkron ezért átvariálta a határidőket a külföldi partnerrel, és elintézte, hogy megvárjanak egy nagy sorozat magyar szinkronjával.
Nem azért írom le mindezt, mert azt gondolom, ennek mindig így kéne lennie. Tudom, hogy ilyen gesztusokra sokszor nincs lehetőség. Már csak azért sem, mert egy-egy előadás rengeteg embernek biztosít munkát, szakmai fejlődést és természetesen anyagi megélhetést is.
De nem mehetek el szó nélkül amellett, ha mégis megtörténik mindez. Nagyon fontosnak tartom, hogy még van olyan, hogy nem akarnak pótolni, hogy számít, milyen volt veled együtt dolgozni. Számítanak a képességeid és mindaz, amit már egyszer letettél az asztalra. Számít, hogy most bajban vagy, de a munkaadóid célja, hogy kihozzanak ebből a helyzetből. Számít, hogy ők tudják, mit veszíthetek, ha kényszerszünetté válik az életem. Kiemelkedően fontosnak tartom, ha a színházi szakma határidőkkel, piaci versennyel és pénzproblémákkal nehezített világában ilyen hozzáállással szembesülök. Gyógyulásomat leginkább ez segítette, segíti. Szabadúszóként egy ilyen baleset a hónapokra előre kalkulált megélhetésemet keresztülhúzza, vagy legalábbis nagyon komolyan veszélyezteti. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki most vár bizonyos munkákkal azért, hogy én ne essek el tőle.
Senkitől sem kérnék a fentiekhez hasonló áldozatot, ezért is olyan fontos, hogy ennek a szónak a terhe nélkül, ti ezt megteszitek értem. Természetesen vannak olyan intézmények is, ahol nem tudnak megvárni, de rendszeresen tartják velem a kapcsolatot és nem a fejem felett hozták meg a döntésüket, hanem engem is beavatva, előre értesítve. Vannak, akik továbbítják nekem a nézők jókívánságait, ezzel tudnak segíteni. Ezek mind számítanak, amikor az ember tehetetlenül és sérülten fekszik otthon. Most itt köszönöm mindezt! Remélem, minél hamarabb személyesen is elmondhatom.
A baleset kivizsgálása és tanulságainak levonása rendben halad. A Budapesti Operettszínházzal egyetértésben döntés született a felelősség kérdéséről, így az ügy már átkerült a biztosító hatáskörébe.
Az orvosi vélemények szerint előreláthatólag májustól már játszhatom az előadásaimat és vállalhatok új felkéréseket is. A következő évadban pedig a régi, megszokott formámban, de a jelen helyzetből fakadó tapasztalattal gazdagabban szeretnék színpadra állni és hivatásomat továbbra is szabadúszóként folytatni.”
Kiemelt kép: Rozmanitz Gábor/fotocentral.hu
