Az elmúlástól való félelem nem először érintette meg Verebes Istvánt. Hiszen nemcsak fizikailag, de lelkileg is tönkremehet valaki, és ő évekkel ezelőtt nagyon közel állt ehhez. Mint elmesélte, az 1980-as évek végén idegösszeomlással került kórházba. „Egyszerre volt minden.
Akkor váltam a gyerekeim anyjától, ami egy rettenetes trauma volt. Ebben nagyon saras voltam.
Én már egy új házasságban voltam, amiben nem volt semmi baj, de akkor volt a rendszerváltás, és rettentő sokat dolgoztam: felléptem, rendeztem, konferáltam, nokedlit szaggattam, amit akarsz, mindent csináltam” – magyarázta Kadarkai Endrének a Hallgatlak – Jótanácsok az élethez című műsorban Verebes István.
Így folytatta: „Ültem az ágyon, de azt éreztem, én innen nem tudok fölállni. Az akkori feleségem, Kánya Kata már elment a színházba, én pedig felhívtam a legjobb barátaim közül Tordai Hajni jelmeztervezőt. Negyven évig dolgoztam vele, a férje orvos. Bevittek a sportkórházba, már a kocsiban összegörnyedtem, sírógörcseim voltak. Félkábán érkeztem meg a kórházba, ahol azt latolgatták, öngyilkos akartam-e lenni, és kimossák-e gyomrom. Mondtam, mossátok.
Akkor jött a teljes amnézia, és ez fél évig tartott.
Lassan jutottam el oda, hogy már nem napi öt, hanem négy, három, kettő… sírógörcsöm volt. Szembe kellett néznem a magam bűneivel, hiányosságaival, félrenézéseivel, hogy ki vagyok én egyáltalán?”
További részletek a legfrissebb Storyban!
Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu
