Napi friss

Bejelentették az X-Faktor mentorait

Gáspár Laci változtatni fog.

A Fókusz című műsorban hozták nyilvánosságra, hogy kik lesznek idén az X-Faktor mentorai. A rajongók már napok óta vártak a bejelentésre. Nagy meglepetést azonban nem okoztak senkinek. Ha csak azon nem lepődik meg valaki, hogy ezúttal egy az egyben a tavalyi csapat tér vissza. A meglepetés tehát maximum az volt, hogy nem volt meglepetés. Majka, Tóth Andi, Valkusz Milán és Gáspár Laci válogatnak idén a jelentkezők közül.  Laci kivételével mindegyik mentor másodszor szerepel a műsorban.

A legrutinosabb Gáspár Lacinak eddig egyetlen egyszer sikerült győzedelmeskednie. Akkor Ricco és Claudia nyerte a tehetségkutatót, azóta azonban hiába jutott el mindig valamelyik versenyzőjével a döntőig, végül a diadal elmaradt. Tavaly egy ezüstérmest mentorált. Sárközi Rolandot ugyanis legyőzte Valkusz Milán tavalyi versenyzője, Fehér Krisztián.

Éppen ezért Laci megfogadta, hiába volt eddig számára mindig a hang az első, és hiába gondolta úgy eddig, hogy az X-Faktor győztesének egy valódi, nagy hanggal rendelkező énekesnek kell lenni, ezen idén már változtatni fog, és más szempontokat is szem előtt tart majd. Tény és való: az X-Faktor sohasem állította magáról, hogy a hang számít. Hiszen ebben a műsorban soha nem az év hangját keresték, hanem azt, hogy kiben van meg az a bizonyos X…

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

#image_title

Megjelent a Story Sztárdiéta különszám!

Kapható a Story tavaszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!