Napi friss

Sok mai szülő küzd azzal, amivel Trokán Anna és a férje

Trokán Péter nagyobbik lánya egyelőre nem találja a megoldást a problémára, pedig tudja, a gyereke is megérzi a feszültséget.

Szülőnek lenni minden színházi szerepnél izgalmasabb, ugyanakkor félelmetesebb. Trokán Anna hét és fél éve hozta világra kisfiát, Kareszt, és ez idő alatt pont úgy, ahogy sok édesanya, ő is elképesztő mélységeket és magasságokat élt át. A színésznő ritkán beszél a magánéletéről, a VIASAT3-on futó Ki vele! című beszélgetős show-ban – ahol édesapjával, Trokán Péterrel vendégeskedett – azonban megnyílt, és elárult néhány érdekességet a magánéletéről.

Nagy a szakadék közöttük

Többek között azt, mi az, amin a legtöbbször összeszólalkozik a férjével. „Én és a férjem hasonlóak vagyunk, hasonló az értékrendünk, de a férjemnek rendszerszeretőbb élete volt, mert egy tradicionálisabb vidéki családról beszélünk, mi pedig művészcsalád vagyunk. Mi tízig simán fent voltunk, soha semmi probléma nem volt ebből. Benne viszont van egy komoly rendszerszeretet, ami néha nagyon nagy szakadék kettőnk között, és okoz egy olyan feszültséget, amit nyilván érez a gyerek is – mesélte Trokán Anna. – Én azt gondolom, hogy úgy jó, ahogy engem neveltek, ő pedig azt tartja jónak, ahogyan őt. Egyikünk se feltételezi, hogy a két megoldás közül bármelyik rossz lenne, de azért ez a kettő ütközik.”

Trokán Péter és lánya, Trokán Anna (Fotó: Trenka Attila/fotocentral.hu)

Túlfélti a fiát

Trokán Anna bevallotta, keresi a megoldást erre a problémára, ahogy arra is, hogyan tudna lazább anya lenni. Nem titkolta, korábbi traumáknak köszönhetően túlfélti a kisfiát. Ebben egyáltalán nem hasonlít az édesapjára. Miután a szülei, Trokán Péter és Papadimitriu Athina elváltak, felborult a családi életük. „Én tizenegy voltam, Nóri kilenc, amikor apuval maradtunk. Az anyu is nyilván jelen volt az életünkben, de 80 százalékban aput figyeltük, és hát ő nemcsak hogy nem beleszólt, hanem mintapéldája annak, hogyan kell békén hagyni a gyereket. Ez inspiráló. Én egyelőre nem tudom békén hagyni a gyerekemet” – ismerte be a színésznő, majd később hozzátette, rettentő féltés van benne.

Trokán Péter és lánya, Anna a Ki vele! című műsorban (Fotó: VIASAT3/Fábián Bori)

Kiemelt kép: VIASAT3/Fábián Bori

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

#image_title

Megjelent a Story Sztárdiéta különszám!

Kapható a Story tavaszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!