Napi friss

Schóbert Lara interjúján kiborultak a netezők: „Lejáratja magát”

A kommentelők a szemére vetették, hogy miért nem azon gondolkodik, hogy tudna a rászorulókon segíteni, ahelyett, hogy táskára költ egymilliót.

Valóságos gyűlöletcunamival kell újra szembenéznie Schóbert Larának, miután szerencsétlen kijelentései miatt megint a kommentelők kereszttüzébe került. Schóberték lánya a Csibész Boiz podcastban vendégeskedett, ahol felmerült az is, mire költ rendszeresen. Az interjúból kiemelt rövid részlet, amelyben arról beszél, hogy mire költene el inkább egymillió forintot, verte ki igazán a biztosítékot a követőinél. „500 ezer forintból egyébként milyen dizájnertáskát veszel ma már? (…) Én felvásárolnám a zarás táskákat, egyébként én a Sheinről szoktam táskát venni. És inkább sok-sok-sok pici táskát vennék egymisiből” fejtegette Lara az interjúban.

Alig költ valamire

A kommentszekció azonnal elszabadult, és még a legkedvesebb hozzászólás szerint is lejáratta magát a fiatal influenszer. „Nem vagyok biztos benne, hogy ennek a műsornak jó üzenete van a fiatalok felé! Egymisi? Egy átlag magyar embernek elég sokat kell azért dolgozni, ezek meg itt szaros táskákról diskurálnak” foglalta össze egy hozzászóló. „Lejáratja magát! Még a tojáshéj + mamahotel rajta van a seggén! Nem lát reálisan!” írta egy másik kommentelő. Lara egyébként a műsorban azt is elmondta, ő mindig azt látta a szüleitől, hogy egész nap keményen dolgoznak, és náluk sincs pénzt termő fa otthon. Hozzátette azt is, hogy a mai világban a boldoguláshoz nagyon fontos az ismeretség. Emellett azt is elárulta, hogy alig költ valamire. „Amióta elköltöztem otthonról, semmire nem költök. Kajára, mosószerekre és a kiskutyámra. Magamnak ruhákat egyáltalán nem veszek” magyarázta, bevallva, hogy szponzorok támogatják az öltözködését. A körmét a barátnője csinálja, egyedül a kozmetikus jelenti a havi fix kiadást.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Csibész Boiz (@csibeszboiz) által megosztott bejegyzés

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story receptek és rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!