Rost Andrea szülei igen fiatalok, huszonegy évesek voltak, amikor ő született, és mindössze két hónapos volt, amikor édesanyjának vissza kellett mennie dolgozni. Ekkor került le Szolnokra a nagyszüleihez. „Hatvankettőben, amikor születtem, még nem volt gyes, gyed, vagy hogy otthon marad az anyuci. Anyuci akkor maradt otthon, ha az édesapa annyit tudott keresni, hogy eltartotta a családot. De hát nálunk ugye nem ez volt, az anyunak két hónappal a szülés után vissza kellett mennie dolgozni. És akkor engem megkapott a nagypapa” – mesélte az Rost Andrea a Hallgatlak című műsorban.
Mint mesélte, a nagyszülei mindennél jobban szerették őt. „A mai napig táplálkozom ebből az odaadó szeretetből, ami aztán nyolcéves koromig tartott így. És előtte még elvesztettem egy testvéremet – vallotta be Andrea. – Volt egy öcsém. Ő koraszülött volt. Azt hiszem, hogy hatvanötben született. Tehát, ahogy így visszagondolok, meg visszanézem a fotókat. És hát akkor még egy koraszülöttnek, főleg egy fiú koraszülöttnek semmi esélye nem volt.”
Ezután azt kérdezték tőle, a szülei vajon miért vállalhattak még egy gyereket, miután vele kapcsolatban is korainak érezték a gyermekvállalást. „Ez persze sok mindenen is múlhatott. De mégiscsak bevállalták, és aztán sajnos ez lett a vége… Ami, azt gondolom, anyunak is egy borzasztó trauma volt természetesen, de az édesapámnak is. Merthogy fiú volt, és pont úgy nézett ki, mint ő. Tudom, hogy ez őt nagyon megviselte.”
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu
