A nyíregyházi születésű Megyesi Balázs, a Kincsvadászok szakértője a 2010-es években az ELTE művészettörténész szakára járt. „Akkoriban egy vékonydongájú, 54 kilós srác voltam, aki elég gyorsan hírnevet szerzett a régiségkereskedők zárt világában. Magam sem tudom, hogyan csináltam, de sikerült bizalmat ébresztenem az emberekben. Budapesten megismerkedtem az antikvitástulajdonos Szántó házaspárral, Jutka nénivel és Péter bácsival, akik látták rajtam, hogy megszállottan vonzódom a tárgyakhoz, ezért felkaroltak, és megismertettek neves antik kereskedődinasztiákkal. Így történhetett meg az is, hogy Budapesten alig három napig voltam kollégista, mert a Ráday utca egyik kirakatában megpillantottam egy szép karórát, amit bizományban hoztam el az üzletből, és jó áron továbbadtam egy általam szerzett vevőnek. Olyan kimagasló haszonnal sikerült értékesítenem, hogy rögtön lett pénzem albérletre, nem kellett közös kollégiumi szobán osztoznom az évfolyamtársaimmal” – árulta el a Meglepetésnek Megyesi Balázs.
Kiemelt kép: TV2