Napi friss

Józsi gazda: „A szakítás után nagyon elkeseredtem”

A Házasodna a gazda egykori szereplője továbbra sem tett le róla, hogy rátaláljon az igazira.

Józsi gazda két évadon át próbált szerelemre lelni a műsorban, és úgy tűnt, második alkalommal megtalálta a társát, Erikát. Ám a forgatások után kiderült, nem működik az a kapcsolat. „Nagyjából rálátásom lett Erika gondolatmenetére, megismertem, hogy milyen stílusú hölgy, és rájöttem, nem illünk össze – magyarázta Józsi gazda a Storynak az év egyik legnagyobb mezőgazdasági vásárán . – Nincsen semmi baj vele, de neki azt a fiút kell megtalálnia, akinek az ő személyisége megfelelő. Erika csodálatos, hatalmas szeretet van a szívében, és hatalmas tisztelet Isten felé, ő egy nagyon klassz csaj, csak az én környezetem nem megfelelő a számára” – magyarázta a Házasodna a gazda Józsija.

Sajnos Erikával sem működött a kapcsolat (Fotó: RTL)

Ezzel együtt megviselt a szakítás. – Nagyon fájdalmas volt számomra ez a felismerés, mert őt befutónak láttam. Szinte hihetetlen volt, hogy milyen tűz van benne. Boldog voltam, hogy ráleltem, így aztán a szakítás után nagyon elkeseredtem. Azóta egyedül élek, de örömmel fogadok bármilyen új lehetőséget. Nagyon várom azt a nőt, aki ráteszi a vállamra a kezét, és azt mondja: ’Megismerkedhetnék?’ Én majd rápillantok, és azt mondom: ’Bizony, igen, menjünk, beszélgessünk, és már el is kezdődhet a közös életünk.’ A kamerák előtt azonban már nem randiznék. Az viszont biztos, hogy nagyon sokat kaptam a műsortól. Csodálatos, hogy mindig megismernek a bevásárlóközpontokban vagy a piacokon, esetleg meg is szólítanak.”

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszám!

Kapható a Story tavaszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!