Meglepően őszinte bejegyzést posztolt a Facebook-oldalán Freddie. Az énekesnek február 2-án, vasárnap 19 órára volt meghirdetve Lélekbúvár című koncertje Szekszárdon. Ez azonban elmarad. „Tudom, bármivel indokolhatnánk, az eredményen nem változtat, de én szeretnék hű lenni önmagamhoz, és mivel eddig sem voltam képes, sem hajlandó hazudni, valótlanságot állítani, nem most szeretném elkezdeni. Arról nem beszélve, hogy Ti is az igazságot érdemlitek. A Lélekbúvár koncertsorozatunk közepén, hálás vagyok, hogy elmondhatom, osztatlan siker övezi a műsort, mely álló tapsba torkollt az eddigi helyszíneken. Akkor is, ha távol állunk attól, hogy pótszékezni kelljen a koncerteket. Ez a műsor 2 órányi mélységet, valóságot kölcsönöz azoknak, akik megtisztelnek bizalmukkal, s mint ilyen, a visszajelzések alapján hiánypótlónak találtatik. Ez azonban magában hordozza a tényt, hogy e koncertsorozattal mi nem igényeket elégítünk ki, hanem jelenleg igyekszünk igényt teremteni. Ez Szekszárdon sajnos nem sikerült, így a visszafogott érdeklődésre való tekintettel a koncertet nem tudjuk megtartani. Hálásan köszönjük azoknak, akik jegyet vásároltak, és kíváncsian várták a hétvégét. Sajnálom, hogy nekik csalódást okozok, és bízom abban, amint szélesebb körben ismertebb lesz a Lélekbúvár, úgy visszatérhetünk! Továbbra is azon dolgozunk, hogy legközelebb még többen tudjatok egy közelgő koncertről, és hogy elég jó dalokat írjunk ahhoz, hogy ne legyen kérdés jöttök-e! Köszönöm, köszönjük a megértésetek!” – írta az énekes.
Reagált a kommentekre
Freddie követői díjazták az őszinteséget. „Tényleg nem tudják, hogy mit veszítettek az emberek! Nekem volt szerencsém Tatabányán, Székesfehérváron és Vácon meghallgatni téged, drága Freddie. Csodásan énekelsz, méltatlan ez a helyzet a hangodhoz. Sajnálom, hogy így alakult, de ne magadban keresd a hibát!” – olvasható egy hozzászólásban. „Sajnos nekem anyagi okok miatt nem jött össze, és sajnos nyerni sem sikerült jegyet” – vallotta be egy csalódott rajongó. „Nem tudom, hogy létezik-e olyan előadó, aki egy vasárnap este telt házat tudna produkálni Szekszárdon…” – írta egy másik kommentelő. Erre a hozzászólásra maga Freddie is reagált, igencsak önkritikusan. „Bizonyára sok ilyen előadó van, én pedig, úgy tűnik, messze nem ilyen vagyok.” Az énekes kijelentését azért vitatnánk, rengetegen rajonganak érte, és attól, mert egy koncertjére nem keltek el a jegyek, még nem kellene ilyen szigorúnak lennie magával.
Kiemelt kép: Archív