Napi friss

Szulák Andrea nagyon berágott Dés Lászlóra

A zeneszerző durva beszólása kellett ahhoz, hogy az énekesnő máshogy tekintsen a karrierjére.

Szulák Andrea volt a Mássalhangzó című portrébeszélgetés-sorozat januári vendége, ezt az Újbuda TV műsorán és közösségi oldalain lehet teljes egészében megnézni. A színésznő, énekesnő humorral, de őszintén beszélt az életéről, például, hogy hogyan dolgozott együtt Dés Lászlóval. „A zeneszerző egyik nap vezetékes telefonon hívott föl, közölte, hogy Dés László vagyok, majdnem elájultam, mondom, mit akar tőlem. Elmondta, hogy dolgozik a stúdióban, egy magyar filmvígjátékhoz, A miniszter félreléphez ír zenét, például a C’est la vie című dalt. Közölte, hogy a stúdióban mondták, hogy ’te olyan jól énekelsz, csak szerintem mindig olyan szarokat.’ Felkínálta a lehetőséget, hogy vidáman és önfeledten menjek énekelni. Hát egy ilyen előszóval nem volt egyszerű, de lubickoltam, hogy elénekeltem a C’est la vie-t, de ő is, mert jelezte, hogy pont így tervezte. Később kérdeztem tőle,’Laci, miért nem dolgozunk mi együtt?’ Azt mondta, hogy egy ilyen minden lében kanál embernek nehéz írni. Én meg azért voltam mérges erre a mondatra, mert igaza volt, soha nem tudtam annyira hatni a zenészekre, mint mások, például annak idején Koncz Zsuzsának ott volt az Illés vagy Katona Klárinak az LGT. Nem hatottam rájuk olyan mélyen, hogy elkezdjenek bennem gondolkodni. És akkor azt mondtam, hogy ha nem lehet úgy, ahogy én akarom, akkor majd úgy akarom, ahogy lehet. Minden lepattanót fel fogok csipegetni a Fényes Szabolcstól kezdve Ella Fitzgeraldig.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story receptek és rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!