A Back II Black egykori tagja, Bársony Bálint már hosszú évek óta nomád körülmények között él, de az talán sokakat meglep, hogy a víz a mai napig nem került bevezetésre az otthonába. Erről a Duna Ridikül című műsorában mesélt. „Amíg a városban éltem, városi körülmények között, és esett az eső, kimentem az utcára és azt mondtam: jaj, már megint esik az eső. Nálunk nincsen víz, kutat sem sikerült még eddig fúrnom, és esővizet gyűjtünk, azt tisztítom. És most az eső áldássá vált, és nemcsak nekünk, hanem az állatainknak, a mezőknek, amikről utána majd lejön a széna, meg a lucerna, meg minden – magyarázta a műsorban a szaxofonos. – Ha hideg van: jaj, de jó, hogy hideg van, szétfagynak a férgek. Itt van az ideje, és ugyanígy a nyár is, hogy jaj, de jó, hogy most süt a nap, és az is de jó, hogy most esik az eső. A téli időszakban, ahogy a természet is, úgy a mi lelkünk is elcsendesedik, befelé figyelünk. Azon kívül, hogy az állatokat az ember lerendezi, meg visz be fát, azon kívül túl sok feladat nincs. A tavasz, az az új év, az újjászületés.”
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/ fotocentral.hu