Szomorú bejegyzést tett közzé Facebook-oldalán Farkasházi Réka: elhunyt az édesapja, István. „Tegnap meghalt az apukám. Leírom, de nem tudom felfogni. Kegyetlen betegsége után békésen, a kezünket fogva ment el” – osztotta meg a színésznő. A gyászhírhez egy videót is mellékelt az édesapjáról, amin István Kányádi Sándor Álmodó című versét szavalja.
Farkasházi Réka tavaly ősszel árulta el, hogy édesapját 2023 júniusában a gyógyíthatatlan betegséggel, az ALS-sel diagnosztizálták. (Karsai Dániel ügyvéd ugyanettől a betegségtől szenvedett.) „Fogalmunk sem volt arról, mit jelent és mivel jár. Persze olvastuk Dániel történetét, de elsőre nem tudtam, nem tudtuk összerakni a mozaikokat. Másodikra sem. De most már nincs más választásunk. Főleg apának és anyának. Ez egy rohadék betegség. A legkegyetlenebbek közül való. Így mondta az orvos nekem, amikor kihívott a vizsgálóból, hogy elmondja, akkor még csak nekem… És tényleg az. Méltatlan. Kíméletlen. A legrosszabb benne a tehetetlenség. Nincs gyógymód. Egyedül maradtunk. Mindenki küzdi a sajátját. De ha lehet ezt szépen csinálni, akkor a szüleim így teszik. Ahogy Dániel is tette. Harcosan. A méltatlanságban is méltón. Nem szeretnék ’haknizni’ ezzel a történettel. De az élet nem mindig habos-babos!” – írta a közösségi oldalán akkor a színésznő.
Kiemelt kép: RTL