Napi friss

Nagy bajba került Tóth Gabi a kislányával

Az énekesnő maga számolt be arról, hogy életveszélyes helyzetbe kerültek.

Halálra rémült Tóth Gabi, és nem is volt alaptalan a riadalom. Az énekesnő a TikTok-on számolt be róla, hogy egyik éjszaka megszólalt a házukban a riasztó. A szén-monoxid érzékelő volt az, és a színtelen-szagtalan gázra figyelmeztetett, ami halálos lehet. „Kalandos éjszakánk volt. Már készültünk aludni, és ő is félálomban volt, amikor megcsippant. Ugyanis egy jó másfél hete elkezdtünk kandallóval fűteni. Minden óvintézkedést betartottam, vettem szén-monoxid-mérőt is. Amikor elkezdett csipogni, nagyon megijedtem. Gyorsan felöltöztettem Hannit, és kiültettem bebugyolálva a teraszra. Gyorsan kinyitottuk az ablakokat is. Az volt bennem, hogy ha nincs is olyan nagy, súlyos probléma, de ezt komolyan kell vennem. Este 9 körül ezért átvittem Hannit édesanyámékhoz” – mesélte el Gabi igen nyúzott állapotban másnap reggel. Arra kérte a követőit, hogy mindenképp szerezzen be mindenki egy ilyen műszert, ugyanis életet menthet. Tóth Gabi elárulta azt is, hogy Hannaróza nagyon jól kezelte a helyzetet, szerencsére nem ijedt meg annak köszönhetően, hogy játékosan igyekeztek túlélni a riasztást. Gabi azt mondta neki, hogy azt játsszák, hogy csak játszanak a friss levegőn, mert az mindig nagyon egészséges.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story receptek és rejtvény különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!