Suhajda Dániel tizenhét éven át játszott a TV2 kórházsorozatában, de amióta a szappanopera véget ért, nagyon fordult vele a világ. Élete biztosnak hitt építőkövei egymás után dominóként borultak el. „Akkor még nem tudtam, hogy ennek a házasságnak vége lesz, de mindenféleképpen beléptünk egy rideg, nyirkos, szűk, fájóan hosszú érzelmi előszobába. 2023 nyarán végül elváltunk, ennek minden vacakságával és szörnyűségével együtt. Jelesül, ott találtam magam 40 évesen a nullán. Úgy éreztem, soha többé nem fogok tudni megbízni senkiben. Ráadásul egy jól felépített családi egzisztencia után azt is meg kellett élnem, hogy éppen albérletet keresek. Sokan kérdezik, miért nem harcoltam komolyabban az anyagiak terén. A legelső válásom négy évig tartott, csak hát akkor 30 éves voltam. Akkor megfogadtam, hogy még egyszer nem lesz négy évem arra, hogy egy válással vacakoljak. Persze tisztában vagyok azzal, hogy mindenkit unnak valahol. Én pedig sem a legszebb modell, sem a legdögösebb hím oroszlán nem vagyok. Volt ezzel önismereti feladatom is. Talán nem is az lepett meg a legjobban, hogy belőlem ki lehet szeretni, és párhuzamosan behozni valakit a képbe. Inkább az, hogy arra számítottam: ennek lesz egy tisztességes vége. De nem lett. Nyilván az összes ügyvéd széttárta volna a karját, mert semmi sem volt a nevemen…”
További részletek a legújabb Story magazinban!
Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu